BÉT: Halvány nyereséggel indult a keddi tőzsdenap
Stagnálással, közelebbről nézve kismértékű optimizmussal indult a nap a nyugat-európai részvénypiacokon kedden, a főbb indexek fél 10-kor 0,1-0,2 százalékos pluszt mutattak. A BUX ugyanekkor 0,1 százalékos nyereséggel 21 384 ponton állt.
A vezető részvények közül csak az OTP nem tudott erősödni, árfolyama 0,1 százalékkal 5286 forintra süllyedt, miközben a Mol 0,3 százalékkal 19 550 forintra, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal 527 forintra, a Richter pedig 0,3 százalékkal 42 955 forintra javult.
Mit mondanak a Takarékbank szakemberei?
Hétfőn a nyugat-európai részvényindexek a kezdeti bizonytalankodás után végül folytatták múlt heti emelkedéseiket és 0,3-1 százalékos pluszban fejezték be a kereskedést (DAX 7029 pont). Alapvetően a nyersanyagipari papírok húzták fel a piacot lévén, hogy az olajár 90 dollár környékére emelkedett (WTI) a múlt hét végi 88 dolláros szintekről. A tengerentúli indexek vegyes eredménnyel végeztek hétfőn (kis plusz, kis mínusz), viszont az S&P 500 1240 ponton tudott ismét zárni.
Az ázsiai piacok kedd reggel folytatták visszafogott, 0.2-0.6 százalékos emelkedésüket a gazdasági növekedésre pozitív hatással járó enyhébb kínai monetáris szigorítás hatására. A rövid távú kép egyelőre kedvez a halvány év végi részvényrallynak, hiszen Írországot kimentették, Kína nem szigorít annyira és a tengerentúlon új fiskális stimulust fogadtak el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.