2010. november. 22. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 16:58 Gazdaság

Írország szerdán ismerteti takarékossági terve részleteit

Az ír kormány szerdán ismerteti már korábban bejelentett 15 milliárd eurós megtakarítási tervének részleteit azt követően, hogy a hétvégén bizonyossá vált, az ország pénzügyi segítségért folyamodik az EU-hoz és az IMF-hez - közölték hétfőn Dublinban. A kidolgozott tervre az uniós hatóságoknak is rá kell bólintaniuk.

Olli Rehn uniós pénzügyi biztos hétfőn Brüsszelben azt közölte, hogy a dublini szakértői tárgyalások november végéig lezárulhatnak. Bár a mentőcsomag "mérete" még a tárgyalásoktól függ, uniós diplomaták 90 milliárd euróig terjedő összeggel számolnak. Rehn szóvivője szerint ezután még az ír kormánynak is jóvá kell hagynia a mentőcsomag nagyságát, illetve annak feltételeit. Az összeg felszabadításához az európai pénzügyminiszterek hivatalos döntése szükséges. A pénzügyminiszteri tanács következő ülését december 6-7-re tervezik Brüsszelben, de ehhez képest egy korábbi rendkívüli ülés sem zárható ki.

Az ország négyéves hiánycsökkentési programmal 2014-re szorítaná le államháztartási hiányát a GDP arányában 3 százalékos euróövezeti küszöb alá. Brian Lenihan ír pénzügyminiszter már november elején bejelentette, hogy a program keretében kormány egyedül a  jövő évben hatmilliárd eurót tervez lefaragni államháztartási hiányából. Az ír történelem legkeményebb költségvetésében 4,5 milliárd eurót kiadáscsökkentés révén, 1,5 milliárd eurót különadók kivetésével készülnek előteremteni.

Az euróövezeti pénzügyminiszteri csoport, az Eurogroup elnöke, Jean-Claude Juncker ezzel kapcsolatban hétfőn máris értésre adta: az államháztartási konszolidációnak nincs alternatívája, vagyis ha az írek nem tudják végrehajtani a tervezett takarékossági programot akkor "nem lesz lehetséges Írországot megsegíteni". 

A Moody's hitelminősítő szerint ugyanakkor az EU/IMF mentőcsomag igénybevétele  Írország hitelminősítése szempontjából negatív, mivel az a bankrendszer problémáinak súlyát az államra hárítja és növeli a szuverén adósságterheket. Ezek alapján a mostani ír felülvizsgálat legvalószínűbb kimenetele a Moody's részéről egy több besorolást ugró leminősítés lesz, amely ugyanakkor még a befektetési kategóriában hagyja Írországot - közölte a Moody's alelnöke. 

Az ír mentőcsomag fényében az Európai Bizottság hétfőn megerősítette, hogy bízik - az Írország után a következő leggyengébbnek tekintett euróövezeti országban Portugáliában, mivel az ottani helyzet alapjaiban különbözik Írországétól, és Lisszabon megszorító intézkedései lehetővé teszik az államháztartási célkitűzések teljesítését. A bizottsági szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Portugália esetében az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy  a bankágazat viszonylag egészséges és rugalmas, ugyanakkor az ország jövő évi, ambiciózus költségvetése lehetővé teszi, hogy Portugália teljesítse adósságcsökkentési célkitűzéseit. A bizottsági véleménnyel egybehangzóan nyilatkozott vasárnap este a portugál pénzügyminiszter is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.