Munkástanácsok: 3,5 millió fölötti végkielégítés adózzon!
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy 3,5 millió forintban állapítsa meg a végkielégítések összeghatárát, s efölött vessen ki progresszív adót - mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke a pénteki budapesti tájékoztatóján.
A Munkástanácsok egyetértenek a kormánnyal a jó ízlésbe ütköző adó bevezetésében, de azt javasolja, hogy a végkielégítések 3,5 millió forintig legyenek adómentesek - jelentette ki az elnök. Palkovics Imre elmondta azt is, hogy 9 milliós végkielégítési összeg is elfogadható - igaz erőteljes progresszív adóztatás mellett -, hiszen az a szakszervezet számítása szerint havi 300 ezer forintos havi fizetés mellett 20 éves munkaviszony után ennyi járhat. Az átlagos végkielégítés egyébként 4-4,5 millió forint - tette hozzá. A javaslatot azzal indokolta a Munkástanács elnöke, hogy ebben az évben és a következő években több tízezer munkavállaló jár rosszul, ha nem változik a 2 milliós összeghatár, amely felett a végkielégítést 98 százalékos adó sújtja.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.