Egy malomban őröltek a kartellezők
„Kőkemény” kartellben való részvétel miatt mai tárgyalásán összesen közel 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 gabona-feldolgozó vállalkozásra.
A megbírságolt 16 magyarországi gabona-feldolgozó vállalkozás a gazdasági verseny korlátozását célzó egységes és folyamatos, összetett jogsértést valósított meg, amikor 2005 februárjától 2008 áprilisáig egyeztették egymással egyes malomi búzaőrlemények árát, illetve árának változtatását, valamint egymás piacának meg nem támadására tett vállalásukkal felosztották egymás között a piacot.
A kartell, ezen belül az ár- és piacfelosztó megállapodás a legsúlyosabb jogsértésnek minősül a versenyjogban, amely az érintett termékek vásárlóit, adott esetben a fogyasztókat károsíthatja. A GVH által feltárt kartell elsősorban a magyar fogyasztásban alapvető élelmiszeripari terméknek minősülő étkezési búzaliszt piacát érintette.
A GVH a súlyos jogsértést – több esetben ismételten – elkövető vállalkozásokkal szembeni bírság kiszabása során figyelemmel volt többek között az adott élelmiszergazdasági ágazat sajátosságaira, és egyes vállalkozások különösen nehéz pénzügyi helyzetére is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.