Martonyi János szaúdi befektetőket vár Magyarországra
A magyar-szaúdi kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok erősödésére, a magyarországi szaúdi befektetések növekedésére számít a magyar külügyminiszter, aki a két ország kapcsolatait szabályozó kormányközi megállapodást, úgynevezett együttműködési keretegyezményt írt alá kedden Budapesten a szaúdi külügyi államminiszterrel.
Martonyi János az aláírási ceremónia után vendégével, Nizar bin Obeid Madanival közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a megállapodás új lendületet ad a magyar-szaúdi kapcsolatok fejlődésének, és Budapest arra számít, hogy a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok lényegesen erősödni fognak.
"Különösen várjuk a szaúdi befektetéseket" − hangsúlyozta, megjegyezve, hogy azok egyebek mellett az egészségügy és az idegenforgalom terén kívánatosak. A magyar külügyminiszter a két ország közötti együttműködés fontos területeként említette az oktatást; elmondta, hogy a világ különböző országaiban mintegy 70 ezer szaúdi diák tanul, közülük kétszázan Magyarországon folytatnak tanulmányokat.
Martonyi János hangsúlyozta: Magyarország nagyra értékeli Szaúd-Arábia jelenlegi tevékenységét a különböző kultúrák, civilizációk és vallások közötti párbeszéd területén. A magyar külügyminiszter arról is beszélt: Magyarország a 2011 első felében rá eső soros EU-elnökséget szeretné felhasználni az Európai Unió és Szaúd-Arábia, illetve szélesebb értelemben az Arab-öböl, valamint az Öbölmenti Együttműködési Tanács közötti kapcsolatok erősítésére.
Nizar bin Obeid Madani, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyi államminisztere − ez tulajdonképpen a külügyminiszter-helyettesi szintnek felel meg − kijelentette: "nagy fontosságot tulajdonítunk a Magyarországhoz fűződő kapcsolatainknak, mivel meggyőződésünk, hogy ez a Nyugat- és Kelet-Európa között hídként, csomópontként működő ország nagyon pozitív, konstruktív szerepet játszik az európai ügyekben". Hozzátette, ez a szerep remélhetőleg erősödni fog a soros magyar EU-elnökség idején és a későbbiekben.
A szaúdi diplomata elmondta, hogy az aláírt keretmegállapodás alapján lehetővé válik különféle területeken konkrét együttműködési szerződések megkötése. A tárgyalásokat hasznosnak nevezte; reménye szerint a két ország között erősödni fognak a kapcsolatok a kereskedelem, a gazdaság, a turizmus és a kultúra területén.
Magyarország és a Szaúd-Arábiai Királyság 1995-ben létesített egymással diplomáciai kapcsolatot, a magyar nagykövetség 1996-ban kezdte meg működését az ország fővárosában, Rijádban. Az azt követő évtizedben a magyar-szaúdi kereskedelmi kapcsolatok dinamikusan bővültek, amelyeket a magyar export dominanciája jellemzett. A gazdasági minisztérium 2006-os közlése szerint a legfontosabb magyar kiviteli cikk a mobiltelefon, a hengerelt acél, valamint a sajt és a túró volt; szaúdi befektetők Magyarországra addig csak nyugat-európai közvetítőkön keresztül hoztak tőkét 20-25 millió dollár értékben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.