2010. szeptember. 15. 16:17 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 15. 16:10 Gazdaság

A Szerencsejáték Szövetség kiatálta, honnan jöhetnek az állam új milliárdjai

Előzetes kalkulációk szerint évente mintegy 35,5 milliárd forint többlet játékadó-bevételhez jutna az állam, és mintegy 16 ezer új munkahely is létesülhetne azoknak a javaslatoknak az elfogadása nyomán, amelyet szerdán egy szakmai tanácskozáson ismertetett Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke.

A javaslatokról az MSZSZ elnöke Budapesten a SYMA-csarnokban zajló Gamexpó nemzetközi Játék és Nyerőgép Szakkiállításon, a tanácskozást megelőzően beszélt. A javaslataik lényege, hogy mind az állam több játékadó-bevételhez, mind pedig a nyerőgépeket üzemeltető vállalkozók több árbevételhez jussanak a jelenleginél. Erre azért van szükség, mivel a gazdasági válság miatt csökkent a fizetőképes kereslet, így a vállalkozók jövedelme, sőt az állami játékadó-bevétel is jelentősen kevesebb.

Ezért a Magyar Szerencsejáték Szövetség javasolja, hogy szabályozzák az internetes játékpiacot, továbbá gondolják újra a nyerőgépek üzemeltetésére, valamint a pókerjátékra vonatkozó szabályokat is.

Az elnök úgy vélte: az internetes szerencsejáték szabályozása révén az állam minimálisan mintegy 15 milliárd forint többlet játékadó-bevételhez jutna évente. Továbbá az egyéb területek újra szabályozásával további mintegy 17 milliárd forint többlet játékadó-bevétel is jelentkezne.

A játékgépek üzemeltetői is legalább 10 százalékos árbevétel-növekedést érhetnének el. Ezzel visszaállítható volna a nyerőgépek országos összárbevétele a néhány évvel ezelőtti 90 milliárdot meghaladó szintre. Hozzátette: a múlt évben a játékgépek árbevétele valamivel haladta csak meg a 81 milliárd forintot.

Schreiber István szerint az új szabályokat úgy kellene megalkotni, hogy az internetes játékokat, ha azokat külföldiek üzemeltetik, csak magyar terjesztőn keresztül árusíthatnák. Továbbá a magyar üzemeltetők kedvezőbb működtetési feltételeket kapnának, mint a külföldiek. Ez egy patrióta szabályozás lenne, ami nem szokatlan az unióban, van ilyen példa Franciaországban és Belgiumban is.

Emellett a játékgépek jelenlegi két kategóriája mellett, egy harmadik kategóriát is bevezetnének. Ez vagy interneten keresztüli játékot jelente, vagy hálózatba kötött nyerőgépek működtetését. Az eddigi játékadót – amely most havonta és gépenként 100 ezer forint – pedig átalakítanák a bevételhez igazodó százalékos mértékű játékadóvá. Azaz az árbevétel bizonyos százalékát kellene játékadóként az üzemeltetőnek befizetnie.

A póker szabályait is változtatnák, mivel a szakember szerint most az nem a tényleges szabályokhoz, hanem egy elképzelt környezethez igazodik. Így a játékosok játéklehetőségeit korlátozza, és nem teszi vonzóvá a legális pókerszervezést.

Schreiber István szerint az új szabályozással munkahelyeket is lehetne teremteni, mivel a gazdasági válság miatt az utóbbi években mintegy 5 800 játékhely szűnt meg Magyarországon, ami mintegy 10-15 ezer munkahely megszüntetését is jelentette. Emellett a „harmadik kategóriás” játékgépek bevezetésével a nyerőgépeket üzemeltető vállalkozások árbevétel-növekedéshez juthatnának.

A Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke úgy vélte: az új szabályozásról még hónapokig kell egyeztetni majd az állami illetékesekkel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyi részlegével, az APEH-hel, valamint az állami szerencsejáték-szervező céggel is.

zöldhasú
Hirdetés