Lassabban csökkent a kiskereskedelmi forgalom májusban
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2010 első öt hónapjában és májusban egyaránt 4,7-4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakában mérthez képest, a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a májusi értékesítés volumene 0,5 százalékkal elmaradt az előző havitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban a havi csökkenés 0,8 százalékos volt mind a szezonális, mind pedig a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. Az idén az első négy hónapban a visszaesés 4,7 százalékos, áprilisban 5 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest.
Tavaly az év első öt hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 3,6 százalékkal, májusban 4,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene 0,5 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2010 első öt hónapjában 2.768 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből májusban 605 milliárd forint realizálódott. A kiskereskedelmi eladások 45 százaléka élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes-, 17 százaléka üzemanyag-, 13 százaléka bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben bonyolódott; a többi üzlettípus együttes részesedése 25 százalék volt.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek értékesítésének volumene 2010 első öt hónapjában 3,8, májusban 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz mérten.
2010 májusában az eladások jelentős részét, 91 százalékát lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) forgalmának volumene 4,3 százalékkal mérséklődött 2009 májusához képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem májusi volumene az előző hónap szintjén maradt.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma 2010 első öt hónapjában 3,9, májusban 2,8 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. 2010 májusában a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikküzletek, valamint az összes forgalomból kis súlyt képviselő illatszerüzletek és a csomagküldő hálózat eladásai növekedtek, miközben a többi üzlettípusban bonyolított forgalom volumene csökkent.
A legnagyobb mértékű, 16,8 százalékos visszaesés az iparcikk jellegű vegyes üzletekben jelentkezett. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem eladásai 1,0 százalékkal maradtak el az áprilisban mért szinttől.
Az idén májusban folytatódott az üzemanyagtöltő állomások eladásainak csökkenése: a forgalom volumene 2010 első öt hónapjában 9,8, májusban 11,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakihoz képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a májusi eladások 0,7 százalékkal mérséklődtek az áprilisihoz viszonyítva.
Az Eurostat gyorsbecslése szerint – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2010 májusában az Európai Unió 27 tagállamában az előző év azonos időszakához mérten átlagosan 0,5, az eurózóna országaiban 0,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok szerint hét tagállamban tapasztaltak növekedést, egyben stagnálást, tizenkettőben csökkenést. A legnagyobb mértékű, 4,4 százalékos növekedést Franciaországban, a legnagyobb, 10,7 százalékos visszaesést pedig Litvániában mérték.
Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 2010 első öt hónapjában 28,2, májusban 10,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.