Brókerügy: új per kezdődik, Kulcsárt kiengedték
Újrakezdődik a Kulcsár-ügy, miután a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárásra utasított.
A tábla döntése nyomán nyilvánvaló, hogy még évekig nem zárulhat le a büntetőeljárás, hiszen az elsőfokú bíróságnak meg kell ismételnie a meglehetősen kiterjedt bizonyítást, vagy ennek egy részét, ha pedig fellebbezésekre kerül sor, akkor ismét másodfokra kerül az ügy.
A Fővárosi Ítélőtábla órákon keresztül sorolta a hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet hibáit a Kulcsár-ügyben új eljárásra utasító másodfokú végzésének szóbeli indokolásában csütörtökön. A tábla szerint a másodfokú, fellebbviteli főügyészi, illetve védői felvetésekkel ellentétben egyáltalán nem kizárt, hogy az eredeti váddal és az elsőfokú ítélettel összhangban mégiscsak sikkasztás történt, és nem valamiféle más bűncselekmény, például csalás.
A tanács elnöke kifejtette azt is, hogy védői felvetésekkel ellentétben nem tartja törvénysértőnek, és nem rekeszti ki a bizonyítékok közül Kulcsár Attila ügyészek előtt tett vallomásait. A szóbeli indoklás szerint súlyos eljárási hiba az is, hogy a Fővárosi Bíróság egyes rendkívül terjedelmes vallomásokat, Kulcsár Attila nyomozás során tett nyilatkozatait nem a büntetőeljárási törvénynek megfelelően ismertette.
A Fővárosi Bíróság 2008-ban hozta meg a most hatályon kívül helyezett elsőfokú ítéletét, amelyben Kulcsár Attilát 8 év szabadságvesztésre és 230 milliós vagyonelkobzásra ítélte, és elrendelte előzetes letartóztatását. Akkor további hat vádlott kapott még letöltendő szabadságvesztést, és az elsőfokú ítéletben kiszabtak még összesen több mint másfél milliárdos vagyonelkobzást is.
Egyúttal a másodfokú bíróság megszüntette Kulcsár Attila elsőrendű vádlott előzetes letartóztatását, és esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, továbbá számos más vádlottnál megszüntette a lakhelyelhagyási tilalmat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.