Matolcsy: 4,5 százalékos alapkamat kellene
Az új kormány öt eszközzel kívánja segíteni a pénzügypolitikát: a bürokrácia és az adószint csökkentésével, belföldi piacteremtéssel, az uniós források gazdaságba való átcsoportosításával és olcsóbb hitellehetőséggel − mondta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság keddi ülésén.
Ma a bürokráciára fordított összeg, amelynek nagy részét a vállalkozások fizetik, eléri évente a 2 800 milliárd forintot, ezt 30 százalékkal kívánja csökkenteni az új kormány − közölte miniszterjelölti meghallgatásán Matolcsy György a parlament költségvetési bizottságának ülésén.
A miniszterjelölt elmondta: a magyarországi adószint az egyik legmagasabb a világon, 183 ország között a 151. legmagasabb. Hangsúlyozta a belföldi piacteremtés fontosságát, nem mellőzve az exportpiacokat. A mikro, kis- és középvállalkozások alultőkésítettek, ennek megoldásaként a miniszterjelölt szerint az Európai Unióból érkező forrásokat át kell csoportosítani. Végül az olcsó hitelkínálat szükségességét említette Matolcsy György.
A gazdasági folyamatok alapján 4,5 százalékos jegybanki alapkamatot tartana indokoltnak Matolcsy György, aki szerint a tervezett 3,8 százalékos államháztartási deficittel szemben az új kormány öröksége "lényegesen súlyosabb”. A nemzetgazdasági miniszterjelölt szerint az első jelek riasztóak: ide sorolta az önkormányzati szektort 1000 milliárd feletti adósságterhén túl azt, hogy működőképességük csak augusztusig, szeptemberig tart ki. Szerinte újabb és újabb fekete foltokra derül fény, ide sorolta a Malév és a Munkaerő-piaci Alap helyzetét. A jegybanki alapkamat csökkentése nélkül a célok nem elérhetők – hangsúlyozta a miniszterjelölt, hozzátéve, hogy a jegybanknál kéthetes betétben elhelyezett banki források felszabadítása a cél.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.