2010. április. 29. 14:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 29. 14:19 Gazdaság

Fellélegezhetünk: a napokban lezárulnak a görög hiteltárgyalások

Néhány napon belül lezárulhatnak a görög hiteltárgyalások – vélekedett csütörtöki sajtótájékoztatóján Olli Rehn pénzügyi EU-biztos.

A súlyos fizetési nehézségekkel küzdő Görögország nemzetközi megsegítése nem csupán a görögök számára életbevágó, hanem – tekintettel arra, hogy Görögországban az euró a hivatalos fizető eszköz – az egész euróövezet stabilitása szempontjából is elengedhetetlen.

Az Athénban folyó megbeszéléseken az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői tárgyalnak a görögökkel a hitel feltételeiről. Rehn elmondta, hogy a tárgyalások eredményeként több évre szóló program születik, amely jelentős fiskális és szerkezeti kiigazítást von magával.

Görögországnak azzal a feltétellel adnak hitelt – kétoldalú megállapodás alapján – az euróövezeti országok, hogy Athén megteremti a pénzügyi konszolidáció és a strukturális átalakítás feltételeit. A támogatás "elegendő lélegzetvételhez" juttatja majd a pénzügyi piacok nyomása alá került Görögországot – fogalmazott az EU-biztos.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.