Gáz: a képletváltozás 4 forinttal csökkentheti az árat
Négy forinttal is csökkentheti a gázár április elsejei emelésének szükséges mértékét a gázár képletének március 15-i változtatása az MTI által megkérdezett piaci szakértő szerint.
Az energiahivatal korábbi prezentációjában köbméterenként 16-17 forint áremelést tartott indokoltnak áprilistól a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó, úgynevezett egyetemes szolgáltatók által értékesített földgáz árában.
Az MTI által megkérdezett, neve elhallgatását kérő piaci szakértő sem elegánsnak, sem szerencsésnek nem tartotta, hogy éppen az árváltoztatás idején − és ünnepnapon − módosítottak a gázár számításának képletén. Ez ugyanis bizonytalanná teheti a bevételek tervezését. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a képlet módosítása nem biztos, hogy valamennyi egyetemes szolgáltatóra vonatkozik.
A módosítás egyik eleme az ellátás biztonságát is veszélyeztetheti − hívta fel a figyelmet a szakértő. Példaként említette: ha egy szolgáltató olcsón vett gázt, s betározta a későbbi drágább értékesítés érdekében, most az új képlet miatt kisebb haszonra tehet szert. A képletváltozás után nem éri meg előre vásárolni, kockáztatni.
A Magyar Energia Hivatalhoz a keddi határidőig minden egyetemes gázszolgáltató beadta gázáremelési kérelmét. Ezt követően a hivatal dönt az indokolt árváltoztatásokról, amit várhatóan a jövő hét elején határozatban tesz közzé. A szolgáltatók ennek alapján változtathatnak áraikon április elsején. Az új tarifák a következő negyedévre lesznek érvényesek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.