Gazdaság hvg.hu 2010. február. 26. 16:57

Ha hiszünk magunknak, errefelé a magyarok anyagi helyzete a legrosszabb

A csehek az országuk gazdasági helyzetével, míg a magyarok egyéni gazdasági helyzetükkel kapcsolatban a legpesszimistábbak a térségben – derül ki egy friss kutatásból.

 

Visegrád vára. Más országok, más emberek, más kilátások
utisugo.hu

A felmérésből, amelyet a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében a Tárki készített el, az is kiviláglik, hogy rossz a helyzet és változást sem remélhető a következő egy évben, sőt a magyarok az anyagi helyzetük romlását prognosztizálják.

A négy visegrádi ország gazdasági helyzetéről alkotott véleményeket bemutató ábrákon jól látható, hogy tízből két lengyel jónak és további négy átlagosnak tartja országának jelenlegi gazdasági helyzetét. Ebben jelentősen eltér a másik három országtól, hiszen azokban átlagosan tízből összesen hárman vannak, akik jónak vagy átlagosnak vélik a gazdasági helyzetet és a többségben azok vannak, akik szerint az inkább rossznak mondható.

A lengyelek körében a többség úgy véli, hogy a következő egy évben nem lesz változás az ország gazdasági helyzetét illetően és csak 18 százaléknyian vannak azok, akik a gazdasági helyzet romlását prognosztizálják. A csehek, a lengyelek és mi magyarok viszont ennél nagyobb arányban (rendre 36-36-38 százalék) jósoljuk az ország gazdasági helyzetének romlását a következő 12 hónapban. E háromban a többség az ország (alapvetően rossz) helyzetének változatlanságával számol.

A térség lakosainak saját anyagi helyzetükről alkotott véleménye azonban már különbözik országuk jelenlegi és jövőbeni helyzetének értékelésétől. A cseheknél, a lengyeleknél és a szlovákoknál pozitívabb jelenlegi és jövőbeni képet láthatunk, a magyarok között már többen vannak a pesszimisták.

Rajtunk kívül a többi ország lakosai a jelenlegi anyagi helyzetüket tízből nyolcan-kilencen jónak vagy átlagosnak tartják, míg nálunk ugyanezt csak öten mondják magukról. A rossz anyagi helyzetről nálunk kétszer-háromszor annyian számoltak be, mint a cseheknél, lengyeleknél vagy a szlovákoknál.

A lengyelek (akárcsak országuk gazdasági helyzetével kapcsolatban) a saját anyagi helyzetük változatlanságát vélik a következő egy évben, akik viszont változást prognosztizálnak, azok is inkább pozitív irányban érzik elmozdulni azt. A csehek és a szlovákok többsége szintén a változatlanságra szavaz, azonban körükben az állapot romlását többen vélik, mint annak javulását. A legnagyobb arányban pedig a magyarok szerint fog az alapvetően sem fényes anyagi helyzet (tovább) romlani: tízből négyen gondolják így.

Páthy-Dencső Blanka
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.