Mit kezd a Fidesz a Valutaalappal?
Egyelőre nincs olyan stádiumban a Fidesz és a Valutaalap közötti párbeszéd, hogy a jövő évre kijelölt 3,9 százalékos költségvetési hiánycél módosításáról érdemi vita zajlana. A választási győzelemre esélyes ellenzéki párt szerint immár bizonyosság, hogy a büdzsében rögzített deficitcél – mint mondják, az irreális költségvetési számok miatt – nem tartható. Az IMF budapesti irodája viszont figyelmeztetett: nem nézné jó szemmel az eredeti megállapodás revízióját.
"Baráti, szívélyes és meleg" – ecsetelte a hvg.hu-nak nyilatkozva a Nemzetközi Valutaalap és a Fidesz kapcsolatát Varga Mihály, a párt alelnöke. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a két fél megbeszélései jelenleg informális jellegűek, így egyebek közt a hitelfeltételek újratárgyalását pedzegető kérdések csak érintőlegesen kerültek elő.
Az egykori pénzügyminiszter szerint a Fidesz elkötelezett abban, hogy hatalomra kerülése esetén Magyarország továbbra is szorosan együttműködjön a nemzetközi szervezettel. A pártnak egyelőre nincs forgatókönyve arra, hogy ez miként történne, így nem döntötte el azt sem, hogy szükségét látná-e majd egy újabb hitelcsomag felvételének. Varga szerint ezt a kérdést a gazdasági körülmények határozzák meg. Ugyanakkor nincs meggyőződve arról, hogy a készenléti hitel már idén esedékes visszafizetése megköveteli-e egy újabb kölcsön felvételét.
Irina Ivasenko, a magyarországi IMF iroda vezetője. Nem néznék jó szemmel © MTI |
A legnagyobb ellenzéki párt változatlanul kitart amellett, hogy a kormány indokolatlanul kedvezőnek tünteti fel a büdzsé helyzetét, és biztosra veszi, hogy az államháztartás eredményszemléletű hiánya idén meghaladja a GDP 7 százalékát.
Az idei költségvetés ugyanis számos tételt nem jelenít meg, például a Magyar Nemzeti Bank veszteségét, a MÁV és a BKV konszolidálását. Az önkormányzatok 120 milliárdos forrásmegvonása egyébként nem javít a kiadási oldalon, mert fiktív, hitelekre alapozott tételről van szó – hangsúlyozta a Fidesz vezető gazdasági szakembere. „Konzultációink során úgy tapasztaltuk, hogy ezeket a pluszterheket már a Valutaalap is egyre inkább elismeri” – tette hozzá. A Fidesz kormányra kerülése esetén az IMF-fel folytatott hivatalos tárgyalások kulcskérdése lesz, hogy ezekkel a tételekkel el kell-e számolni az idén, vagy sem – tette hozzá. Úgy látja, egy jövendőbeli jobboldali kormány a Bajnai-kabinetnél jóval kedvezőbb pozícióból tárgyalhat az IMF-fel, mivel erősebb parlamenti és társadalmi támogatottsága lesz.
Hiány és hiány |
A pénzforgalmi szemléletű hiány a költségvetéssel kapcsolatos effektív pénzmozgások nyomán alakul ki, míg az eredményszemléletű hiánynál számításba veszik az adott időszakban bekövetkezett tartozásokat és követeléseket, még ha a ki- illetve befizetések csak később történnek is. |
Mindenesetre a Fitch Ratings hitelminősítő optimista a várható kormányváltást illetően: mint legutóbbi elemzésükben megállapítják, a Fidesz hagyományosan a konzervatív költségvetés híve, emellett üzletbarát és kisméretű kormányt pártoló filozófiát vall. „A 7 százalék körüli idei GDP-arányos államháztartási hiányról szóló Fidesz-nyilatkozatok nagy valószínűséggel tekinthetők választások előtti politikai megnyilvánulásnak, semmint tényleges hiánycélnak” – tette hozzá az elemzés.
Ezt támasztja alá az is, hogy az IMF-fel a Fidesz részéről Szapáry György tartja a kapcsolatot, utoljára december végén találkozott James Morsinkkal, a Valutaalap budapesti főtárgyalójával. A hvg.hu értesülései szerint e kétoldalú találkozók inkább protokollárisak voltak. A költségvetési fegyelem iránt elkötelezett Szapáry személye szinte biztos garancia arra, hogy a Fidesz a választások előtt nem bonyolódik alkudozásba a Nemzetközi Valutaalappal.
Kiss Gergely
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.