2010. január. 11. 11:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 11. 11:55 Gazdaság

Az idén már jóval több gépjármű állhat forgalomba, mint tavaly

A személygépjármű, kishaszonjármű- és motorkerékpár-piac helyreállásának elindulását várja az idei év második felétől a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a szervezet arra számít, hogy az idei forgalomba helyezési darabszámok elérik, esetleg meghaladják a 2009-es adatokat – közölte Erdélyi Péter, az egyesület társelnöke.

Az egyesület előrejelzése szerint az idén 65 ezer személygépjárművet helyeznek majd forgalomba, 7,9 százalékkal többet, mint 2009-ben. A becslés szerint a forgalomba helyezett kishaszon járművek száma 3,6 százalékkal 11 ezerre nőhet az idén. A prognózis szerint 4 ezer motorkerékpárt, 2 200 nagyhaszon járművet helyeznek forgalomba. A motorkerékpároknál ez 10,8 százalékos, a nagyhaszon-gépjárműveknél pedig 5,3 százalékos növekedést jelent. Az előrejelzés szerint az idén 3 ezer robogót helyeznek forgalomba a tavalyi 650-nel szemben. A teljes piac így elérheti a 85 200 darabot, ami 7,4 százalékos emelkedés 2009-hez képest.

Tavaly a forgalomba helyezett személygépjárművek száma 61 százalékkal csökkent 2008-hoz képest, a kishaszon gépjárműveké 51 százalékkal, a rendszámozott motorkerékpároké 54 százalékkal, a nagyhaszon gépjárműveké pedig 62 százalékkal esett vissza – mondta Erdélyi Péter.

Az MGE véleménye szerint a magyar piac reális felvevőképessége válságmentes időkben 120 és 140 ezer személyautó és kishaszon jármű közé esik. Az egyesület úgy gondolja, hogy ez a darabszám 2-3 éven belül érhető el.

Az egyesület szerint a gépjármű értékesítési piac a finanszírozási piaccal együtt és azzal együttműködve lesz képes kilábalni, és fokozatosan eljutni a magyar piac reális felvevőképességének megfelelő értékesítési darabszámokig.

Úgy vélik, hogy a 2010. évben bevezetett és a továbbiakra ígért adózási előnyök, a válság elmúltával az emberek munkahely biztonságérzetének javulása, a finanszírozók kihelyezési kedvének visszatérte pozitív hatással lesz a gépjármű értékesítési piacra is azáltal, hogy a lakosság korábbi vásárlási és hitelfelvételi kedve részben visszatér – mondta Erdélyi Péter.

A társelnök az egyesület stratégiai céljai között említette a gazdaság fehérítése érdekében elindult munka folytatását, a gépjármű vásárlás és üzemeltetés adóterheinek megvizsgálását, a finanszírozókkal történő szoros együttműködést is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.