Visszaesés minden szinten
Csillapodik az infláció, de ahhoz nem eléggé, hogy a második félévben ne támadjon fel. A gazdasági visszaesés pedig már a tavalyi negyedik negyedévben is aggasztó mértékű volt.
HVG |
Az utóbbinak a szokásos hibahatára plusz-mínusz 0,2 százalékpont; a mostani nagyobb különbségét a KSH azzal magyarázza, hogy az úgynevezett pénzügyi közvetítés ágazat az előzetesen becsültnél lényegesen rosszabbul teljesített. A pénzügyi és ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások teljesítménye csaknem 8 százalékkal maradt el a 2007 negyedik negyedévében mért értéktől, ami az új hitelezési és a biztosítási szerződések számának csökkenéséből, valamint az értékpapírügyletek veszteségessé válásából adódik.
A visszaesés nem meglepő, mert a nemzetközi pénzügyi válság a Lehman Brothers amerikai bankház szeptemberi összeomlása után október 9-én és 10-én érte el Magyarországot, tőzsdei összeomlást és a forint gyengülését okozva. No és recessziót hozva – mert, bár Magyarország fő exportpiacainak a szűkülése már ezt megelőzően, tavaly május óta érzékelhető volt, az ipari termelés csak októberben indult zuhanásnak.
Nagyjából az uniós átlagnak megfelelően gyengült a negyedik negyedévben a magyar gazdaság. Az egyes országok teljesítményének összahasonlítását az unió statisztikai hivatala csak az úgynevezett szezonálisan kiigazított – azaz a 2000. évi átlagárakra visszavezetett, az éven belüli változásokat kisimító – adatokkal teszi lehetővé (lásd grafikonunkat).
Az Eurostat szerint az új uniós tagállamok közül a többi visegrádi ország a negyedik negyedévben pluszban volt, Észtország és Lettország viszont valósággal összeomlott – ráadásul az utóbbiban és Litvániában 2009 januárjában és februárjában az infláció is megközelítette a 10 százalékot.
HVG |
Összességében a magyar gazdaság tavaly – az első félévben mért teljesítménynek köszönhetően – még 0,5 százalékkal bővült 2007-hez képest, ám a folyó áras GDP minden előzetesen kalkulált értéknél kisebb volt: 26 470 milliárd forint. A negyedik negyedévben a háztartások fogyasztási kiadásai több mint 4 százalékkal, a beruházások csaknem 3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, ami nem sok jót ígér a közeli jövőre sem. A zuhanás minden területen meredekebb annál, mint amit a kormány tavaly decemberben az Európai Uniónak benyújtott, aktualizált konvergenciaprogramja feltételezett.
HVG |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.