Nem kell félni a torzítástól, pontos a KSH költségvetési hiányszámítása
Pontos a KSH költségvetési hiányszámítása, amit a hivatal szerint az is bizonyít, hogy az Eurostat ellenőrzési folyamata során csak néhány ügylet esetében kellett kis mértékben módosítani az adatokat, amelyek a deficit bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított mértékét a 12 jelentés közül mindössze 4 esetben, tized százalékokkal befolyásolták – derül ki a statisztikai hivatal közleményéből.
A múlt héten bírósági ítélet született arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal az Eurostatnak való kiküldéssel egy időben tegye közzé a költségvetési hiányról és államadósságról szóló EDP jelentés első változatát – emlékeztetnek.
A KSH hangsúlyozza, hogy az Eurostat által kiadott kormányzati hiányra és államadósságra vonatkozó adatokat a KSH 2004 óta sajtóközleményben közzéteszi. Ugyanakkor a felhasználók a KSH rendszeres adatközléseiből eddig is követni tudták a magyar statisztika kormányzati kiadásokra és bevételekre vonatkozó számításait, már azt megelőzően is, hogy azokat az Eurostat jóváhagyta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.