2009. december. 08. 15:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 08. 15:28 Gazdaság

Kérésre ki kell adni a túlzott deficiteljárásról szóló jelentést

Immár jogerősen is közérdekű adatnak minősül, ezért a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) kérésre ki kell adnia az adatvédelmi törvény alapján a túlzott hiány eljárással kapcsolatos magyar jelentésnek már azt a változatát is, amelyet az uniós statisztikai hivatalhoz, az Eurostathoz elküldött, nem pedig csak az Eurostat észrevételei alapján véglegesített változatot - értesült a felperes jogi képviselőjétől az MTI.

Az adat nyilvánosságának megállapítására egy újságíró által három éve indított perben a Fővárosi Ítélőtábla szerdán elutasította a KSH fellebbezését, és helyben hagyta a Fővárosi Bíróság által áprilisban hozott első fokú ítéletet, közölte Hollósi István ügyvéd.

Bár a per egy adott jelentés kiadásáról szólt, az ítélet indoklása általános érvényű, így valamennyi múlt- és jövőbeni hasonló jelentést hozzáférhetővé tesz, mondta az ügyvéd.

A túlzott deficit eljárás keretében évente kétszer kell - április 1-jéig, illetve október 1-jéig - a részletes államháztartási adatokról és tervszámokat tartalmazó úgy nevezett EDP jelentést küldeni az Eurostatnak. A jelentést a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyminisztérium és a KSH közösen készíti, majd a KSH küldi el az Eurostatnak.

Az Eurostat észrevételei alapján a beküldőnek esetenként módosítania, javítania kell a beküldött anyagot, és az így véglegesített változatot az Eurostat teszi közzé (2006 óta a KSH is). Egyedül ebből a nyilvánosságra kerülő változatból azonban nem deríthető ki, hogy Eurostat hol kért javításokat, milyen tételek értelmezésében volt vita. Az utóbbira volt emlékezetes példa az autópálya-építés elszámolása a 2005-ös költségvetési deficitben.

Az elsőfokhoz hasonlóan az ítélőtábla is úgy foglalt állást, hogy az MNB, a Pénzügyminisztérium és a KSH által egyeztetett és aláírt kiküldött anyag nem minősül döntés-előkészítő anyagnak, mondta Hollósi István. Ugyancsak elutasította a KSH-nak a hozzáférés ellen általánosságban felhozott érvét is, hogy a két változat összehasonlításából egyedi adatokra lehet visszakövetkeztetni. Ha van ilyen veszély, az adatvédelmi törvény szerint az ilyen adatokat felismerhetetlenné kell tenni, de ez nem lehet akadálya a teljes anyag kiadásának.
Hollósi István megjegyezte, három évbe tellett, hogy az ügyben jogerős ítélet született, miközben az adatvédelmi törvény soron kívüli eljárást ír elő.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.