A BorsodChem feje fölül egyelőre elhárult a kínai veszedelem
Háromnapi intenzív tárgyalás után a BorsodChem menedzsmentje és többségi tulajdonosai elvi megállapodást kötöttek a Yantai Wanhuat irányító, kínai székhelyű Wanhua Industrial holding képviselőivel.
A kialkudott feltételek meghatározzák a Yantai Wanhua kisebbségi tulajdonosként való középtávú szerepvállalást és a BorsodChem hitelátstrukturálási rendszerének elfogadását, amelyet erőteljes támogatásukról biztosítottak a banki hitelezők és a magyar kormány is – áll a kazincbarcikai vegyészeti társaság közleményében.
A bejelentés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kínai szakmai befektető egyelőre nem tudja felvásárolni a BorsodChemet, amelynek menedzsmentje és jelenlegi többségi tulajdonosai szerint a Wanhua konkurensnek számít, így kisebbségi tulajdonosként tudják csak elfogadni jelenlétét a társaságban.
A magyar cég közleménye a következőképpen idézi Wolfgang Büchele vezérigazgatót a tárgyalásokról: „Nagyon fontos lépést tettünk a BorsodChem hitelátstrukturálása és a növekedési tervek megvalósítása felé. Az elért eredmény jó a vállalat, a vevők, a beszállítók és különösen a munkavállalók számára, de még hosszú utat kell megtenni, mivel több kérdés egyelőre továbbra is válasz nélkül maradt, és csak egy későbbi fázisban kerül napirendre. A tárgyalódelegációk megállapodtak abban, hogy a megfelelő időben építő és baráti módon tovább folytatják a nyitott kérdések megbeszélést.”
A budapesti tárgyalásokon részt vettek a Permira és a Vienna Capital Partners képviselői, Wolfgang Büchele, valamint a Yantai Industrial munkatársai Jiangsheng Ding elnök vezetésével.
A megbeszélésekre azután került sor, hogy a múlt héten a BorsodChem banki hitelezői erőteljes támogatásukról biztosították a vállalat jelenlegi menedzsmentjét, és kifejezték elvárásukat, hogy a jelenlegi menedzsment folytassa a vállalat irányítását. A bankok pedig kiálltak amellett, hogy a BorsodChem továbbra is a Permira Alapok és a Vienna Capital Partners többségi tulajdonában és operatív irányítása alatt maradjon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.