2009. október. 06. 09:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 06. 09:58 Gazdaság

Farkas Ádám szerint meg kell erősíteni a pénzügyi felügyeletet

A pénzügyi válság rávilágított arra, hogy nemcsak nemzetközileg, hanem nemzeti szinten is meg kell erősíteni a pénzügyi rendszer felügyeletét elsősorban azért, hogy az arra hivatott intézmények még a kockázatok felépülését megelőzően be tudjanak avatkozni, s így megelőzhessék a nagyobb válságok kialakulását – jelentette ki Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.

Farkas Ádám elmondta, hogy elkészült a tervezete annak a több törvényt módosító csomagnak, amely ebből a célból megerősítené a PSZÁF státusát, és bővítené a jegybank és a PSZÁF rendelkezésére álló eszközöket.

A PSZÁF a tervezet szerint kormányhivatalból olyan intézménnyé válna, amelyet közvetlenül az Országgyűlés felügyel, mind gazdálkodási, mind működési szempontból, hasonlóan a Gazdasági Versenyhivatal jelenlegi státuszához. Így a szervezet függetlenebbé válna a kormánytól.

Ugyancsak erősítené a PSZÁF-ot, hogy jól körülhatárolt területeken rendelkezés-alkotási jogot kapna, azért, hogy előre tekintve kötelező érvényű szabályokat tudjon rögzíteni az egyes pénzügyi szektorok kockázatainak megelőzésére és kezelésére. A jegybank emellett jogosult lenne megelőző jelleggel úgynevezett átmeneti intézkedéseket hozni, ha úgy látja, hogy az egész pénzügyi rendszer stabilitását veszélyeztető folyamatok indultak meg a pénzügyi szférában – tette hozzá az elnök.

A pénzügyi rendszer működéséért felelős intézmények tevékenységének eddigieknél jobb összehangolására létrejönne az úgynevezett Pénzügyi Stabilitási Tanács, amelynek tagja lenne a pénzügyminiszter, a jegybank elnöke és a PSZÁF elnöke, valamint az általuk delegált további egy-egy személy. Ez a testület rendszeres ülésein figyelemmel kísérné a pénzügyi-gazdasági folyamatokat.

A jegybank önállóan, a PSZÁF pedig a tanácson keresztül lehetőséget kapna arra, hogy jogszabály-, vagy rendelet-alkotási javaslatokat tegyen a pénzügyi intézményrendszer működésével kapcsolatban, ami történhetne a nyilvánosság útján is. A jogszabály-, vagy rendelet-tervezet elkészítéséért felelős szervezetnek pedig vagy meg kellene magyaráznia, hogy a javaslatot miért nem tartja jónak vagy időszerűnek, vagy meg kellene tennie a szükséges lépéseket a szabályozás megalkotása érdekében.

A PSZÁF már megkapa a Magyar Nemzeti Bank által készített tervezetet a devizahitelezés új szabályaira – mondta Farkas. A szabályozás szükségességével egyetért a felügyelet, azonban a javaslat tartalmáról a PSZÁF-nak egyelőre még nincs kialakult álláspontja, a felügyelet szakemberei még tanulmányozzák az előterjesztést.

zöldhasú
Hirdetés