HVG

Magyarországból a jelek szerint világmumus lett. „Az Egyesült Államok államadóssága eléri Magyarországét” – ezzel riogatta a múlt héten olvasóit Martin Hutchinson a The New York Timesban. A szerző számításai szerint a banki mentőmanőverek és a pénzügyi ösztönzők következtében az USA államadóssága három év múlva elérheti a hazai össztermék (GDP) 70 százalékát, vagyis azt a mértéket, amelyet Magyarország 2008 decemberében lépett át. Amúgy nem ez a legrosszabb uniós adat: Olaszország államadóssága már 2007 végén meghaladta GDP-je 100 százalékát, őt Görögország és Belgium követte, 95, illetve 84 százalékkal. A fenyegető amerikai–magyar párhuzamból Hutchinson azt a lehetőséget villantotta fel, hogy a ma még kiválónak minősített amerikai államkötvények megítélése a magyar papíroké felé tendálhat, amelyek épp csak megütik a befektetői kategória alsó határát.

Ha Hutchinsonnak netán igaza lenne, az USA már most elkezdheti a felkészülést arra, hogyan fogja adósságát 2011-ben menedzselni. A magyar példa ugyanis azt mutatja, a GDP 70 százaléka fölötti adóssággal ez nem könnyű menet. A tavaly októberi pénzügyi földrengés első löketére a magyar állampapírpiac összeomlott, és az államadósság finanszírozása azóta is akadozik, e célra a kormány már igénybe vette a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió fizetésimérleg-támogató hiteleinek egy részét is. A pénzügyi tárca minap kiadott jelentése szerint a kormány a 20 milliárd eurós hitelkeretből eddig 7 milliárd eurót hívott le, amiből 1,3 milliárdot használt fel a lejáró adósságok megújítására; a többi a Magyar Nemzeti Bank tartalékait növeli. A pénzpiacra az Államadósság-kezelő Központ Zrt. tavaly október 22-e óta három és fél hónapon át nem merészkedett ki (az államadósságot a nemzetközi szervezetektől felvett hiteleken kívül rövid futamidejű diszkontkincstárjegyekkel fedezte), csupán február 12-én bocsátott ki három-, öt- és tízéves lejáratú állampapírokat 20 milliárd forint értékben, a február 26-ára tervezett következő kísérletet pedig lefújta.

Erre minden oka megvolt, hiszen a pénzvilág visszazökkent tavaly októberi, zilált állapotába. A tőzsdék újólag zuhantak, a befektetők menekültek a kockázatosabb pénzügyi eszközöktől, a mélybe taszítva egyebek mellett a lengyel zlotyt, a magyar forintot és – némileg kisebb mértében – a cseh koronát, a magyar állampapírokat pedig veszteséggel is továbbpasszolták, a hároméves kötvény csak 13 százalékot meghaladó hozammal kelt el, csakúgy, mint októberben. A novembertől januárig tartó viszonylagos nyugalmat a Világbank múlt pénteken közzétett jelentése annak tulajdonítja, hogy a piacok egy ideig bíztak a kamatcsökkentések és az állami gazdaságösztönző programok recessziómérséklő hatásában, ám mára kiábrándultak, a kilátásba helyezett bankállamosításoktól például egyenesen iszonyodnak. Sőt az is egyre világosabban kirajzolódik, hogy a mentőmanőverekkel az államok irdatlan terheket vesznek a nyakukba, adósságuk egy-két év múlva minden józan – és egyébiránt például uniós szerződésekben vállalt – mértéket meghalad. Az orbitálisan növekvő államadósságoknak pedig kettős kirekesztő hatásuk lehet: a nagy államok kormányai – az USA-val és Nagy-Britanniával az élen – a lakossági megtakarítások elsöprő hányadát szippanthatják el az amúgy is pénzhiánytól szenvedő üzleti szféra, valamint a kisebb és sérülékenyebb országok elől. Pedig az adósságfinanszírozási gondokba sodródott, netán azokba később belebotló államok listája egyre hosszabb: az összeomlás határán vergődő Ukrajnán, az uniós tag balti államokon, Románián, Bulgárián és Lengyelországon át immár az euróövezethez tartozó Portugáliáig, Spanyolországig, Görögországig és Írországig terjed.

E listán Magyarország az államadóssághoz kapcsolódó kockázati felárak alapján az új uniós tagországok középmezőnyében helyezkedik el. Nem csoda, hogy a múlt hét sokkolóan erős utórengéseire elemzői körökben afféle kollektív csődveszélyérzet lett úrrá. „Az IMF-hitel nélkül folyamatos államcsőd állna fenn” – mondta az SZDSZ által szervezett liberális gazdasági konferencián Járai Zsigmond, a jegybank korábbi elnöke, ami kétségkívül igaz, ám ilyen értelemben már tucatnyi állam van hasonló helyzetben. S bár a virtuális csőd más, mint az igazi, az utóbbi elkerülése végett az elemzők egyre radikálisabb kiadás- és hiánycsökkentő intézkedéseket sürgetnek. Ezekhez képest a kormányfő legutóbbi terveit (HVG, 2009. február 21.) egyenesen „alibicsomagnak” titulálta ugyanott Békesi László, a Horn-kormány pénzügyminisztere, szintén a csődveszély miatt sürgetve kőkemény fiskális és szigorú jövedelempolitikát. „Nem a növekedés újraindítása, hanem az összeomlás megakadályozása a feladat” – vélekedett Csillag István, Medgyessy Péter gazdasági minisztere. Sokkterápiát idéző intézkedések nélkül az államadósság igen gyorsan a GDP 80 százaléka fölé kerülhet, és „töretlenül közelít a 90 százalék felé” – prognosztizálta a múlt héten a portfolio.hu elemzője, Madár István.

Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya nemcsak a hazai össztermék – vagyis a vetítési alap – idei, várhatóan 3-4 százalékos visszaesése miatt növekszik automatikusan, hanem a forint értékvesztése miatt is. Az Államadósság-kezelő Központ legutóbbi jelentése szerint annak mértéke az októberi 16 288,6 milliárd forintról az év végére 18 104 milliárdra, január végére pedig 18 973,9 milliárd forintra ugrott, ennek 40 százaléka, mintegy 7650 milliárd forint devizaadósság. Utóbbi januárban mintegy 875 milliárd forinttal nőtt, és ebből a növekményből 855 milliárd forint csupán a forint gyengülésének tulajdonítható; vagyis csaknem ugyanakkora devizatartozás egyetlen hónap alatt a GDP mintegy 3 százalékával fejelte meg az államadósságot. Januárban az euró átlagos árfolyama 280 forint körül volt, a februári átlag ennél 7-8 százalékkal nagyobb lehet, azaz a forint nagyjából ennyivel gyengülhet. Ebből pedig újabb 500-600 milliárd forintos adósságnövekmény adódik. E tekintetben némi reményt jelenthet, hogy a brit és német pénzpiaci elemzők a forint tavaszi erősödésére tippelnek, ami mérsékelné a forintban kifejezett államadósságot.

Magyarország összadósságképét árnyalja, hogy abba beletartozik az IMF-kölcsönnek a jegybank tartalékai közt félretett hányada is, ami csaknem 1500 milliárd forintra tehető. A 24,6 milliárd euróra rúgó jegybanki tartalékok plusz a még lehívható nemzetközi kölcsönök egy-két évig még vészhelyzetben is elégségesek lehetnek az állam lejáró hiteleinek a megújítására. Feltéve, hogy a forint valamennyire tartja magát. Mert a pénzügyi stabilitást a nemzeti valuta gyengülése fenyegeti a leginkább: a háztartások hitelállománya – mintegy 9500 milliárd forint – a devizakölcsönök kétharmados aránya miatt már a tavalyi negyedik negyedévben is mintegy 860 milliárd forinttal nőtt meg az árfolyamváltozás következtében, és azóta is csak tovább duzzadt, miközben a lakosság nettó vagyona (például a részvények, befektetési jegyek, nyugdíj- és életbiztosítási tartalékok értékvesztése következtében) 980 milliárd forinttal csökkent. Egy további nagy árfolyamesés már nem csupán a háztartások mérlegét boríthatná fel, hanem a pénzintézetieket is kikezdheti, és az euróban, svájci frankban lévő hitelállomány forintértékének drasztikus meglódulása akár tőkeemelést is kikényszeríthet. Nagy kérdés, ki szánna erre súlyos milliárdokat.

Az államnak, a bankoknak és a lakosságnak csak az jelenthetne megkönnyebbülést, ha a viszonylagos devizahiányt enyhítve az osztrák, német, olasz, holland anyabankok itteni leányaikat bőséggel ellátnák euróval. A hozzájuk beérkező euró ugyanis keresletet jelentene a forint iránt, ami az árfolyam erősödésével járhatna. Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök karöltve – még ha csak képletesen értelmezve is e kifejezést – lobbizik azért, hogy a nehéz helyzetbe került kelet-európai pénzintézetek anyabankjait erősítsék meg. A régiónak 120 milliárd dollárra van szüksége a bankok újratőkésítéséhez – szállt be az igénylők közé Robert Zoellick, a Világbank elnöke is. A közép- és kelet-európai bankmentő akciót egyes német és osztrák politikusok szintén szorgalmazzák (HVG, 2009. február 21.). Ausztria – amely az EU keleti bővítéséből a régi tagállamok közül a legnagyobb hasznot húzta – azzal fenyegeti az óvatoskodó Angela Merkel német kancellárt, hogy közös segítség híján a kelet-európai bankokra az oroszok teszik rá a kezüket. A régió országai adósságmenedzselésének megkönnyítésére számos európai szakértő után Soros György is azt javasolta a The Financial Times hasábjain, hogy az euróövezetben hozzanak létre egységes államkötvénypiacot, és az eurókötvények kibocsátásával felvett kölcsönökkel segítsék ki az övezeten kívüli uniós tagállamokat, ne kelljen nemzeti hatáskörben megkínlódniuk minden pluszforrásért.

Az államcsődveszély árnyékából a kutatói közmegítélés szerint Magyarország mintegy ezermilliárd forintos azonnali állami kiadáscsökkentéssel mászhatna ki, ami az állami kiadások több mint 7 százalékos további kurtításával egyenértékű. A Reformszövetség pedig még ennél is tovább menne (lásd Léptékváltás című cikkünket a 72. oldalon). Ez ahhoz kétségkívül elegendő lenne, hogy az államháztartás a tervezett 2,6 százalékos hiány helyett az idén többlettel zárjon, és az államadósság is csökkenő pályára álljon. Ezzel szemben a kormányfő változatlanul a gazdasági kényszerek és a megszorításokkal járó szociális feszültségek kiegyensúlyozására törekszik, a minap bejelentett adó- és szociális beavatkozásokkal csak a válság mélységének tompítására vett irányt. A legújabb kormányzati forgatókönyv szerint az adóváltoztatások következtében az államháztartás hiánya az idén ismét valamelyest nőni fog, bár várhatóan így is alulról súrolja majd a GDP 3 százalékát. A gazdaság és a lakossági fogyasztás egyaránt 3-3,5 százalékkal zsugorodik, a munkanélküliség pedig a tavalyi 8 százalékról 8-8,5 százalékra nő. A dolgok jelenlegi állása szerint ez ma optimista változatnak látszik, még akkor is, ha a valutaválságot Magyarország valamiféle nemzetközi összefogással megússza.

FARKAS ZOLTÁN