ÁSZ: az önkormányzatok nem vették kötelezőnek a zöldterület-fejlesztést
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja a kormányzati szerveknek, hogy készítsenek elő önálló, a zöldterület-gazdálkodást magába foglaló, az önkormányzat kötelező feladatait is tartalmazó kerettörvényt és végrehajtási rendeletet. Az ÁSZ csütörtökön tette közzé a települési önkormányzatok tulajdonában lévő zöldterületek fejlesztésének és fenntartásának ellenőrzéséről írt összefoglalót.
Az anyagban felidézik, hogy a környezet védelméről szóló törvény helyi környezetvédelmi program készítését írta elő a települési önkormányzatok számára. Ennek tartalmaznia kellett a zöldterület-gazdálkodás településre vonatkozó feladatait.
Az ÁSZ szerint ennek összeállításánál az ötven ellenőrzött önkormányzat 70 százaléka figyelembe vette a 2003-2008 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP-II) előírásait, és az önkormányzatok mintegy felénél tartalmazta a zöldterület-gazdálkodás településre vonatkozó feladatait és előírásait.
Rámutatnak arra is, hogy a jogi szabályozás hiányosságai miatt az önkormányzatok eltérően értelmezték, szabályozták és teljesítették az önkormányzati zöldterületek fenntartásában, felújításában, fejlesztésében vállalt kötelező feladataikat.
Azok az önkormányzatok, amelyek a park területe alatt az önkormányzat összes zöldterületét értették, a zöldterület-gazdálkodást kötelező önkormányzati feladatnak tekintették. Azonban az ellenőrzött önkormányzatok 76 százaléka a zöldterület-gazdálkodást önként vállalt feladatai között szerepeltette.
Az összefoglaló szerint az ellenőrzött önkormányzatok zöldterület fenntartásának kiadása 2005-2008 között összesen 5,4 milliárd forint volt, ami az összes működési célú kiadásuk 1,7 százaléka.
Az ÁSZ megállapítja: az ellenőrzött önkormányzatok összességében hatékonyan végezték a zöldterület-fenntartási feladataikat, mert 2008-ban a fenntartási költségvetési forrásból 9,3 százalékkal több zöldterületet gondoztak, mint 2005-ben.
A vizsgált idő-szakban az ellenőrzött önkormányzatok harmada valósított meg zöldterület fejlesztést, amelynek közel 90 százaléka a zöldterületek minőségének javítására irányult.
Az ÁSZ a helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján azt javasolja egy önálló, a zöldterület-gazdálkodást magába foglaló, az önkormányzat kötelező önkormányzati feladatait is tartalmazó kerettörvény kidolgozását. Javasolja továbbá az ingatlanvagyon-kataszter felülvizsgálatát és módosítását, valamint az NKP-II végrehajtásáról készülő országgyűlési jelentésben az egy városi lakosra jutó közhasználatú zöldterület célkitűzés teljesítésének vizsgálatát is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.