Nehéz helyzetben a vidéki repterek
A vidéki reptereket nagy mértékben érintette a gazdasági válság - írja hétfőn a Népszabadság. A reptér-igazgatók szerint az állam pénz nélkül is képes volna javítani a hazai repterek helyzetén, mielőtt a térség más országai "elviszik" a forgalmat előlük.
A vidéki repülőtereket a vártál nagyobb mértékben érintette a gazdasági válság. Olykor a működés és a fenntartás is veszélyben forog. A lap a Kelet-Magyarországra hivatkozik, amely a Vidéki Repülőterek Szövetsége legutóbbi üléséről számol be.
Horváth Péter nyíregyházi repülőteret üzemeltető Tréner Kft. ügyvezetője szerint a szomszédos országok hasonló repterei mindenütt kiemelt kormányzati támogatást élveznek, s már nemcsak a forgalmat viszik el a magyar légikikőtőktől, hanem a befektetések is inkább a fejlett repülőtér-hálózattal rendelkező Románia, Szlovákia és Horvátország légi bázisai köré irányulnak.
A reptér-igazgatók szerint pénz nélkül, jobb koordinációval, jogszabály-felülvizsgálattal versenyképesebbé volnának tehetők a hazai repterek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.