Surányi továbbra is az olcsóbb hitelek mellett kardoskodik
A hitelezés ösztönzése szinte az egyetlen eszköz arra, hogy a kereslet csökkenését mérsékelni lehessen, ezért középlejáratú, elfogadható árazású forintforrásokat kell teremteni - mondta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke, egyetemi tanár a Figyelőneten szerdán megjelent interjúban.
Hozzátette: a kamatkülönbözetet vagy a jegybank fizeti úgy, hogy alacsonyabb kamaton adja a hitelt, vagy költségvetési forrásból biztosítják a különbözetet, így az végső soron az adófizetők terhe lenne. Ha azonban feltételezzük, hogy ezen a kamatszintem már van hitelkereslet, akkor új beruházásokat, forgóeszközöket, lakásépítést-vásárlást finanszíroznak a bankok, így több, vagy kevésbé csökkenő lesz a beruházás, a foglalkoztatás, a jövedelemképződés. Ezért a költségvetés adóbevételei is nőni fognak, az adóbevételek bőven kompenzálnák ezt a kamattámogatási összeget - hangsúlyozta az MNB egykori elnöke.
Surányi György szerint már a válság tavaly őszi kezdetekor alaposan át kellett volna gondolni, hogy hogyan lehetne középlejáratú, elfogadható árazású forintforrásokat teremteni. A szakember szerint most olyan mértékben zsugorodik a gazdaság, olyan mértékben csökken a belföldi hitelkereslet, és a fogyasztás, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya vélhetően lényegesen jobb lesz a vártnál. Ha sikeres lenne a gazdasági visszaesés lassítása a hitelkereslet élénkítése nyomán, az természetesen rontaná a külső egyensúlyt. Hozzáfűzte: noha ez általában egyáltalán nem kívánatos, de most úgy tűnik, "túl jó lesz" a folyó mérleg. A programokban meghatározott 4,1 százalékos deficitcélhoz képest közelebb lesz Magyarország az egyensúlyhoz. "Van ugyanis jelenleg egy gazdaságpolitikai paradoxon, amely szerint minél jobb a folyó fizetési mérleg, annál rosszabb a költségvetés helyzete. Mert most sajnos nem attól javul a fizetési mérleg, hogy száguldozik az export, hanem attól, hogy nincs import, mert nincs fogyasztás és beruházás. A költségvetés adóbevételei ilyenkor elapadnak, és az a súlyos helyzet áll elő, hogy további megszorítások kellenek a hiánycél teljesítéséhez. Ez súlyos negatív spirálba viszi a gazdaságot" - mondta Surányi György.
A volt jegybankelnök a kormány válságkezelő intézkedéseiről elmondta: sok olyan fontos döntés született, amely elkerülhetetlen volt, és "a megszületett döntések jelentékeny részében a kormány a kisebbik rosszat választotta".
Azt is kifejtette: egyáltalán nem bánta meg, hogy márciusban nemet mondott a kormányfői posztra.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.