2009. augusztus. 19. 17:29 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 19. 17:26 Gazdaság

Forint: egy kicsit fel, egy kicsit le

Délelőtt kissé gyengült, délután kissé erősödött a forint augusztus 19-én.

Az euróra az első szerdai kötések 272 forint környékén születtek a bankközi devizapiacon, de az árfolyam nem sokáig maradt ezen a szinten. Néhány perc alatt 274 forint fölé emelkedett, a déli órákban 274,5 forint fölött érte el a napi csúcsot. Délután aztán bő egy forinttal olcsóbb lett a közös európai pénz, öt órakor egy euró 273,3 forintot ért.

A pénteki-hétfői kockázatkerülési hullám szerdára kissé lecsendesedett, de még mindig ez mozgatta a feltörekvő piaci devizák árfolyamát – mondta el Jobbágy Sándor, a CIB elemzője. A forint délutáni erősödése részben a dollár gyengülésének köszönhető, tette hozzá a szakember, aki a hónap hátralévő részében 270 és 278 forint közötti euróárfolyamra számít.

A hétfői kamatdöntéstől a CIB a piaci konszenzussal összhangban 50 bázispontos vágást vár – mondta el Jobbágy Sándor. A bank prognózisa szerint az év végére 7,5 százalékra csökkenhet az irányadó ráta.

A dollár/forint árfolyam szerdán „kalapot emelt”. A zöldhasú 192 forint környékén kezdte a kereskedést, majd gyorsan 194 forint fölé emelkedett, és a nap nagy részét ott is töltötte. Délután aztán – csakúgy, mint az euróval – a forinttal szemben is gyengült, öt órakor 192,0 forinton születtek kötések.

A svájci frank 181,5 forintról délelőtt 181 forint fölé erősödött – délután ötkor az alpesi devizát 180,3 forinton jegyezték.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.