Ismét haláladó és más kellemetlen meglepetések az adócsomagban
A Népszabadság szerint kellemetlen meglepetések vannak a jövő évi adócsomagban. A cikk példaként említi, hogy a tervek szerint újra lenne haláladó, amit nem az örökölt ingatlan, hanem az örökölt cég után kellene majd fizetni.
A napilap csütörtöki száma arról is ír, hogy bezárnák ugyanakkor az ingatlanok adásvételéhez kapcsolódó illetékkiskaput is. Most ugyanis az ingatlanokat egy cégbe viszik be, és azt adják-veszik azért, hogy ne kelljen az illetéket megfizetni.
A tervezett új rendelkezés szerint viszont azoknak a cégeknek az adásvétele esetén illetéket kell fizetni, amelyeknek ingatlantulajdonuk van. Ezzel párhuzamosan viszont az ingatlanvásárlás illetéke jelentősen csökkenne: alapesetben – nem lakóingatlanoknál – 10-ről 4 százalékra, lakóingatlanoknál pedig a 4 milliós érték felett fizetendő 6 százalék mérséklődne 2 százalékra.
Az előterjesztésből kiderül, hogy a jövő évi adócsomaggal a kormány egy évre megteremtené a lehetőséget az 52 évnél idősebbek számára arra, hogy visszalépjenek a magánnyugdíj-pénztárakból a tb-nyugdíjrendszerbe.
A cikk a kellemetlen meglepetések közé sorolja a „tevékenység piaci értékének” bevezetését a járulékminium meghatározásánál. Eddig a minimálisan befizetendő járulék a minimálbér kétszeresénél meghúzott összeg volt minden munkavállalónál – ha ezt az összeget nem fizette ki a foglalkoztató, ellenőrzésre számíthatott, de legalábbis magyaráznia kellett az okokat. A Népszabadság úgy tudja: az új terv az lenne, hogy a szakmában meghatározott átlagbér lesz az irányadó minimum. Így például az informatikusoknál a minimáljárulék alapja nagyjából 300 ezer forint körül lenne, míg az utazásszervezőknél maradna a mai összeg, a textiliparban viszont 80 ezer forint alá csökkenne.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.