2009. május. 13. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 13. 15:36 Gazdaság

Lettországnak nincs pénze a nemzetközi szervezetek tagdíjaira

Lettország nem tudja fizetni a nemzetközi szervezetekben betöltött tagságából adódó költségeit - jelentette kedden a BNS balti hírügynökség.

A lett kormány megtagadta a külügyi tárca arra irányuló kérését, hogy a rendes költségvetésen kívüli forrásokból fizessék be például a NATO, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) irányában fennálló, több hónapja esedékes tagdíjakat és egyéb költségeket. A BNS értesülései szerint a külügyminisztérium azt az utasítást kapta, hogy alkudjon ki fizetési haladékot a nemzetközi szervezetektől. Lettország január óta fennálló fizetési hátraléka a NATO és az EBESZ felé meghaladja a 200 ezer eurót.

A külügyminisztérium nem akart reagálni kedden a hírügynökség értesülésére, arra hivatkozva, hogy az ügyet egy nem nyilvános kormányülésen vitatták meg.

Lettország egyike a gazdasági válság által legsúlyosabban érintett európai országoknak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7,5 milliárd eurós készenléti hitelkeretet hagyott jóvá az ország számára tavaly decemberben, de az IMF egyelőre nem utalja a kölcsön második részletét, mert a lett kormány még nem hozta meg a szükséges takarékossági intézkedéseket.

Valdis Dombrovskis lett kormányfő röviddel március eleji hivatalba lépése után arra figyelmeztetett, hogy az államcsőd veszélye fenyeget, ha az ország június végéig nem kapja meg a beígért pénzügyi támogatást.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.