Erősödik a forint
Nagyot erősödött reggel óta a forint: a dollár közel kilenc, az euró pedig majd öt forinttal lett olcsóbb a nap során.
Ma is igen széles sávban mozgott az euró/forint kurzus. Reggel hat óra tájban a közös európai pénzért még közel 290 forintot kellett fizetni (289,8 forinton tetőzött a kurzus), ezt követően azonban erősödésnek indult a hazai fizetőeszköz, s meg sem állt 286-ig. Bár innen némileg korrigált az árfolyam, kora délután ismét jelentősen erősödött a magyar deviza, így negyed öt tájban már csak 285 forintot kellett fizetni egy euróért.
Olcsóbb lett a dollár is. A zöldhasúért reggel még közel 225 forintot kértek, mostanra azonban 216,4-ig süllyedt az amerikai deviza jegyzése. Mindeközben a svájci frank benézett 190 forint alá. Nap elején még 193 fölött járt az alpesi deviza kurzusa, amely negyed ötre 188,5-ig ereszkedett.
Bővebben a mai árfolyam mozgásokról az ecoline.hu oldalán, itt!
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.