Emelkedett az olajár pénteken délután
Lanyha forgalom mellett az energiahordozó árát részben az a bejelentés erősítette, hogy az Egyesült Arab Emirátusok csökkenteni kezdi a termelését az OPEC közlemúltban hozott döntésének megfelelően.
A hónap közepén az OPEC arról határozott, hogy januártól napi 2,2 millió hordóval fogja vissza a termelését. Pénteken árnövelő tényező volt még az is, hogy gyengült a dollár.
Csütörtökön zárva voltak az olajpiacok. A szerdai rövidített kereskedésben a kőolaj ára 9 százalékot meghaladó mértékben esett.
Pénteken, röviddel 16 óra után az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára 68 cent emelkedéssel 37,29 dolláron volt Londonban februárra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 93 centtel 36,28 dollárra nőtt a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.