2008. augusztus. 12. 18:43 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 12. 18:53 Gazdaság

PM: az adórendszer átalakítása nem boríthatja fel a költségvetést

Az adórendszer átalakítása nem járhat a költségvetési egyensúly felborulásával - hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium.

A kormánynak a jövő évi adóváltoztatások előkészítésével kapcsolatos munkájában  meghatározó szempont a gazdaság versenyképességének javítása, az adórendszer egyszerűsítése, a feketegazdaság visszaszorítása. Hasonlóképpen az is, hogy a konvergenciaprogramban megfogalmazott egyensúlyi célok 2009-ben és 2010-ben is megvalósulhassanak, és már jövőre Magyarország megfelelhessen az államháztartás tekintetében a maastrichti kritériumoknak, és napirendre kerülhessen az ERM-II-es csatlakozás kérdése - közli a Pénzügyminisztérium. 
 
A szaktárca szerint az adószakértők és adótanácsadók által közösen kidolgozott, kedden nyilvánosságra hozott adóreform-javaslat több eleme találkozik a kormányzati elképzelésekkel. Ezek közé tartozik a feketegazdaság visszaszorítása, az adórendszer egyszerűsítése, a foglalkoztatás adóterhelésének mérséklése. A javaslat is azt bizonyítja: nem lehet külön kezelni a tervezett adóváltoztatásokat, vagyis a költségvetés bevételi oldalát a másik oldaltól, a jövőre várható kiadásoktól. 
 
Az adótanácsadók javaslata 1110 milliárd forintos egyensúlyromlással számol, a Pénzügyminisztérium számítása szerint azonban ez meghaladná a 1250 milliárd forintot, a GDP 4 százalékát is. A közlemény megjegyzi: a javaslat ennek a forrásnak az előteremtését a kormányra bízza, ez pedig a jóléti, szociális rendszerek erőteljes megfaragása nélkül aligha lehetséges. 
 
A szaktárca szerint a javaslat a jövedelmi viszonyokban olyan átrendezést tervez, ami elsősorban az alacsony és a közepes keresetűeket sújtja, és lényegesen kedvezőbb helyzetbe hozza a magasabb keresettel rendelkezőket. Megszűnne ugyanis az adójóváírás, a személyi jövedelemadó alsó kulcsa pedig 18 százalékról 20 százalékra emelkedne. 
 
A járulékterhek mérséklése, a helyi iparűzési adó megszüntetése valamennyi vállalkozás számára kedvező lenne, ugyanakkor a tételes egészségügyi hozzájárulás drasztikus emelése - a jelenlegi, fejenként havonta fizetendő 1950 forintról 8000 forintra - azokat a kis- és középvállalkozásokat sújtaná a legjobban, amelyektől a kormány a foglalkoztatás számottevő bővítését várja, s amelyek fejlődését egyéb eszközökkel támogatni kívánja - mutat rá a Pénzügyminisztérium közleményében.
 


 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.