2008. július. 11. 09:56 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 11. 10:23 Gazdaság

KSH: az éves infláció 6,7 százalék

A fogyasztói árak júniusban 0,1 százalékkal emelkedtek májushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők júniusra 6,9 százalékos 12 havi áremelkedést vártak.

A maginfláció 2007 júniusához viszonyítva 5,8 százalékot tett ki, egy hónap alatt pedig 0,4 százalékos emelkedést mutatott. Az év első hat hónapjában 6,8 százalékkal emelkedtek az árak. Az idén májusban 1,1 százalék volt a havi és 7 százalék a 12 havi infláció. Egy évvel korábban, tavaly júniusban a fogyasztói árak 0,4 százalékkal emelkedtek a 2007 májusi és 8,6 százalékkal a 2006 júniusi szinthez képest.

A KSH közlése szerint egy hónap alatt az élelmiszerek árai 0,4 százalékkal csökkentek. Csökkent 9,9 százalékkal az idényáras élelmiszerek, 1,6 százalékkal a sajt, 1 százalékkal a tojás, valamint 0,9 százalékkal a tej ára. Ezzel szemben 9,6 százalékkal nőtt a sertéshús, 3,2 százalékkal az étolaj és 2,5 százalékkal a baromfihús ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 1 százalékkal emelkedtek.

Egy hónap alatt a legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal az egyéb cikkek árai emelkedtek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 2,2 százalékkal nőtt. Átlag feletti, 0,3 százalékos áremelkedést mértek a szeszes italok, dohányáruk, valamint 0,2 százalékost a szolgáltatások esetében.

A szolgáltatásokon belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 4,2 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia árai az átlaggal megegyező mértékben emelkedtek. A ruházkodási cikkek 0,3 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek pedig 0,2 százalékkal voltak olcsóbbak, mint májusban.

Mináry Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese szerint a havi adatok esetében az elemzők elsősorban az élelmiszereknél vártak más számokat. „Nem hívnám trendfordulónak, nincs szó gyökeres változásról az élelmiszerek áralakulásában” – mondta, hozzátéve, hogy az idényáras élelmiszereknél nem szokatlan ez a nyári hatás. Megjegyezte, hogy csak az idényáras cikkek ára csökkent, a többi élelmiszer drágult az előző hónaphoz képest.

Az üzemanyagárak emelkedését júniusban már fékezte a forint erős árfolyama, júliusban pedig megállította – emelte ki Mináry Borbála.

Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,3 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen, 77,3 százalékkal drágult az étolaj, 45,8 százalékkal a liszt, 24 százalékkal a száraztészta, 23,2 százalékkal a tej, 20,6 százalékkal a tojás, 20 százalékkal a baromfihús, 19 százalékkal a sajt és 18,6 százalékkal a kenyér.

Az átlagnál kisebb mértékben, 6,5 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 15,6 százalékkal, a gyógyszer, gyógyárué 2,1 százalékkal nőtt. A szeszes italok, dohányáruk 5,6 százalékos és a szolgáltatások 4,7 százalékos árnövekedése az átlagosnál szintén alacsonyabb volt. A ruházkodási cikkek esetében kis mértékű, 0,5 százalékos drágulást mértek. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2007 júniusban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.