2008. január. 04. 10:22 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 04. 10:38 Gazdaság

Megjelentek az új számla- és nyugtaadási szabályok

Januártól – egyebek mellett – változtak a szigorú számadás alá vont nyomdai, illetve számítógéppel előállított számlák, nyugták nyilvántartási szabályai; az erről szóló pénzügyminiszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

A nyomtatott számlát úgy kell szigorú számadás alá vonni, hogy az adóalany nyomtatvány-fajtánként (külön a számlákról, illetve a nyugtákról) nyilvántartásokat vezet. Ezeknek tartalmazniuk kell a számla-, illetve nyugtatömbök sorszámtartományait, a vásárláskor kapott számla sorszámát, a beszerzés dátumát, a felhasználás első és utolsó napját, valamint a selejtezés keltezését.

A nyomtatott számla és nyugta előállítója részére a sorszámtartományokat az APEH adja meg, ezt a honlapján is közli az adóhatóság. Az előállító, illetve forgalmazó nyomtatványt csak annak adhat el, aki adóalanyiságát előzetesen igazolja. A rendelet – példálózva – az aláírási címpéldányt és a cégbíróság bejegyző végzését sorolja fel igazolási dokumentumként.

A számítástechnikai eszközzel előállított számlát is szigorú számadás alá kell vonni. Ez úgy történik, hogy a programnak - kihagyás és ismétlés nélkül - kell biztosítania a sorszámozást, és rögzítenie kell a hiányos, hibás és elveszett számlákat is. Arról, hogy a program megfelel a jogszabályi előírásoknak, a készítője írásos nyilatkozatot ad a számlakibocsátónak (felhasználónak).

A számítástechnikai eszközzel előállított számlának a kibocsátónál maradó példánya elektronikusan is archiválható. A számlaképet ilyenkor fokozott biztonságú elektronikus aláírással, és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegzővel kell ellátni.

Az elektronikus számla helyszíni ellenőrzésekor az adóellenőr rendelkezésére kell bocsátani a szükséges technikai eszközöket, és el kell látni a használathoz szükséges felvilágosítással. Az ellenőr jogosult arra, hogy felügyelete alatt – próba jelleggel – számlát állíttasson elő.

Szintén január első napjától, pénztárgéppel és taxaméterrel nemcsak nyugta, hanem számla is kibocsátható, amennyiben az eszközök rendelkeznek ezzel a funkcióval. A taxaméter akkor is megfelelő e célra, ha az azzal nyomtatott számlán a vevő adatait utólag, kézzel töltik ki.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.