Több földgázt akarnak kitermelni a bajcsai gázmezőből
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. és a PetroHungaria Kft. közös üzemeltetési megállapodást írt alá Bajcsa gázmező művelésének fejlesztésére, a gáztermelés növelésére – közölte a Mol.
A közlemény szerint az együttműködés célja az, hogy a mező néhány meglévő kútjából célzott vízszintes fúrási szakaszokkal elérjék és kitermeljék a tároló még érintetlen gázkészleteit.
A Mol közölte: az elmúlt hónapokban a partnerek a Bajcsa mezőre vonatkozóan kidolgozták azt a geológiai és művelési koncepciót, amire alapozva közösen tervezik meg és végezik el a „kút-kivízszintezéseket” a már meglévő, de nem üzemelő kutakon. Az első két kút kivízszintezési munkálatai várhatóan ez év végén kezdődnek meg.
A közlemény szerint mivel meglévő, már termelésbe állított mezőről van szó, a várt, mintegy napi 80 ezer köbméteres termelésnövekedés azonnal, mezőfejlesztési célú beruházások elvégzése nélkül értékesíthető.
A Bajcsa mező 6 kilométerre délre helyezkedik el Nagykanizsától. A mezőben a termelés eredetileg 1961-ben kezdődött mintegy 20 gázkút üzemeltetésével. A tároló hét telepből áll, amelyek közül kettő – a III. és VII/b. jelűek – tárolják a teljes készlet jelentős többségét. Napjainkig a Bajcsa mezőből az összesen kitermelt gázmennyiség eléri a 470 millió köbmétert.
A Mol részéről a projekt finanszírozást nem igényel, illetve a jelenlegi volumennek megfelelő termelés a projekt során végig, teljes mértékben továbbra is a társaságot illeti meg. A termelés növekedéséből származó többlet-gázmennyiség a partnerek között megosztják, de a mező üzemeltetője a tervezett projekt végrehajtását követően is a Mol marad.
A partner PetroHungaria Kft-ben 90 százalékos hányaddal a londoni székhelyű Ascent Resources Plc. tulajdonos. Az Ascent jelenleg 6 országban 20 olaj- és gázprojektből álló portfolióval rendelkezik. Magyarországon kívül Olaszországban, Svájcban, Spanyolországban, Szlovéniában és Hollandiában végeznek szénhidrogén kutatást, vagy rendelkeznek termelő területtel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.