Simor: nem igazolható, hogy túl erős a forint
A jegybankelnök szerint a magyar forint árfolyama az elmúlt négy évben végig a 245-255 forint/euró sávban mozgott, eltekintve a sávmódosítás időszakától, illetve tavalyi bizalmi válságtól, miközben a zloty, a cseh és szlovák korona, illetve a régió más valutái sokkal jobban erősödtek.
URLguru |
A riporter azon kérdésére, hogyan ítéli meg az idei, illetve a következő évi költségvetést, a jegybankelnök kifejtette: a 2007-es, illetve a 2008-as költségvetés jó úton halad, sőt az államháztartásban a számok várhatóan jobban alakulnak ezeket az éveket tekintve, mint amit az előrejelzések mutatnak. Kiemelte: "a 2009-es, a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban azonban kérdéseink vannak. Nem aggódunk, de felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a két év választási év, először is uniós választások, majd magyarországi parlamenti választások lesznek". Hangsúlyozta: félő, hogy az államháztartás fellazul a választások miatt.
Simor András felhívta a figyelmet arra, hogy megítélése szerint kedvezőbb lenne, ha a következő években bejövő uniós források többségét nem a vállalkozások kapnák, hanem humán erőforrásainak fejlesztésére, illetve az ország általános infrastrukturális beruházásaira fordítaná a kormányzat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.