Kopint-Tárki: 7,5 százalékos inflációt jósolnak
A korábbi előrejelzését 0,7 százalékponttal növelve 7,5 százalékos inflációt, és a korábbinál 0,1 százalékkal alacsonyabb 2,7 százalékos GDP növekedést vár a Kopint-Tárki Zrt. - mondta Palócz Éva vezérigazgató.
A külső és belső pénzügyi egyensúly jelentős javulása mellett 2007-ben lassul a gazdasági növekedés és gyorsul az infláció - így jellemezte az idei év eddigi és várható gazdasági folyamatait Palócz Éva. A kutatóintézet új prognózisa 2,7 százalékos GDP növekedést tartalmaz, ami 0,1 százalékkal kisebb az áprilisinál, de még mindig magasabb a kormány 2,2 százalékos előrejelzésénél - tette hozzá.
Atermelési oldalt elemző első negyedévi adatok közül figyelemre méltó, hogy a szolgáltató szektor teljesítménye az előző év első három hónapjához képest mindössze 0,2 százalékkal nőtt, ami az elmúlt 10 év legalacsonyabb mutatója, és 2006 utolsó negyedévéhez képest a hozzáadott érték 0,4 százalékkal csökkent, amire ugyancsak nem volt példa jóideje - mondta Palócz Éva. Megjegyezte azt is, hogy az államilag finanszírozott szolgáltatások, így az egészségügy, oktatás, közigazgatás volumene zsugorodott 2-3 százalékkal mind az előző negyedév, mind az előző év azonos időszakához képest, miközben a versenyszférához tartózó szolgáltatások hozzáadott értéke egy negyedév alatt 2,3 százalékkal, éves összevetésben 2,6 százalékkal bővült. "Természetesen a mi intézetünkben is felvetődik a kérdés: jól mérhető-e az állami egészségügyi szolgáltatások illetve az oktatás teljesítménye?" - fogalmazta meg az elemzői dilemmát Palócz Éva.
Az ipari termelés a Kopint-Tárki prognózisa szerint a korábban várt 8 százalék helyett 7,5 százalékkal nő, az építőiparé 1-2 százalékkal. A mezőgazdaság teljesítménye az első negyedévben ugyan 4,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakáét, de a tavalyinál várhatóan 10-15 százalékkal kisebb várható gabonatermés jelentősen rontja a kilátásokat, így az sem elképzelhetetlen hogy immár harmadik évben csökken a mezőgazdaság hozzáadott értéke.
A GDP felhasználási oldalát elemezve a vezérigazgató elmondta: a háztartások fogyasztása várhatóan 0,6 százalékkal csökken, ami alig tér el az áprilisi mínusz 0,5 százalékos prognózistól, a közösségi fogyasztás pedig 7 százalékkal mérséklődik, ami azonos a korábban várttal.
A beruházások, elsősorban a feldolgozóiparban növekedést jeleznek, a várható ütemet továbbra is két százalékra várja a Kopint-Tárki. A kérdés az, hogy az állami beruházások visszaesését képes-e ellensúlyozni az üzleti szféra beruházási aktivitásának gyorsulása - magyarázta Palócz Éva.
A külső konjunktúra húzóereje nyomán az exportdinamika a korábban vártnál is gyorsabb 14 százalék lesz, miközben az import is 10 százalékkal bővül. Változatlanul 1 milliárd eurós külkereskedelmi hiányt és 4,1 milliárd eurós folyó fizetési mérleg hiányt vár az intézet 2007-re - közölte a vezérigazgató.
"Az idei inflációs prognózist 6,8 százalékról 7,5 százalékra emeltük, de akár magasabb is lehet" - mondta Palócz Éva, aki az év végére 5,1-5,3 százalékos 12 havi fogyasztói áremelkedést vár.
A Kopint-Tárki elemzése szeri reális a kormány által közzétett - önkormányzatok nélkül számított - pénzforgalmi alapon számított 6 százalékos, eredményszemléletben 6,4 százalékos GDP arányos államháztartási hiány-előrejelzés. A vezérigazgató ugyanakkor jelezte: csak akkor tartható ez a már csökkentett hiánycél, ha a kormánynak sikerül visszavernie a kiadások növelését szorgalmazó lobbikat.
A rövid távú (3 hónapos) kamatok 6,5 százalékra, a hosszú távú (10 éves) kamatok 6,2 százalékra csökkennek az év végére a Kopint-Tárki prognózisa szerint, az alapkamat az év végén 7 százalék lehet. A világgazdasági környezet továbbra is kedvező, a világgazdaság idei várható növekedési üteme öt százalék, a világkereskedelem bővülése pedig 6,5-7,5 százalék lehet - közölte Nagy Katalin. Az euró zóna idei várható növekedési üteme 2,6 százalék. Az ismert kockázatok közül továbbra is az energiaszektor áll az első helyen, a hordónkénti olajárakat 70 dollár felett jegyzik és az éves átlagár 65-66 dollár, jövőre 66 dollár körül lehet - tette hozzá a kutatásvezető.
Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok első negyedéves növekedési üteme átlagosan 6,5 százalék volt, s Magyarországot leszámítva mindenütt meghaladta a 6 százalékot - rajzolta fel a szűkebb régió helyzetét Bartha Attila. Az intézet főmunkatársa ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy több országban, elsősorban Lengyelországban, a túl gyorsan növekvő belső kereslet egyensúlyi problémákat okozhat, mivel a kétszámjegyű reálbér növekedés gyorsuló lakossági eladósodással párosul.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.