Ismét a sáveltörlési spekuláció erősíti a forintot
Erősödött a forint szerdán a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 247,80/90 forinton jegyezték a keddi 249,40/50 forint után.
A tudósítás szerint Kóka János a forint árfolyamsávjának felülvizsgálatát látná célszerűnek, a miniszter a Bloomberg hírügynökségnek ennek kapcsán azt mondta, hogy az árfolyamkorlát megköti az MNB kezét az infláció mérséklésében. Az interjú megjelenése előtt az eurót 249,10 forinton jegyezték, utána tíz perccel pedig már 248,60-nál tartott a kurzus.
A délután folyamán tovább erősödött a forint főleg londoni befektetők vásárlásai nyomán - mondták el a piacon. Amennyiben az árfolyam eléri a 247,70 forint/eurós szintet, onnan további jelentős erősödés várható - vélik szakemberek. A dollárt Budapesten délután 184,40/45 forinton jegyezték, reggel 185,50/60 forinton, kedden 186,10/20 forinton kereskedtek vele.
A forintpiacon reggel, az overnight és a tomnext kamat is 8,80/90 százalékra ugrott a keddi 8,35/55 százalékról, délután azonban mérséklődött a likviditás hiány, az egy napos kamatok 8,40/50 százalékra mérséklődtek. Az állampapírok másodpiacán a hozamok nem követték a forint erősödését, a legtöbb lejáraton nem változtak a referenciahozamok. Csütörtökre a 3 éves és a 15 éves államkötvény aukcióját hirdette meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 75, illetve 20 milliárd forint értékben. Szerdán a másodpiacon 7,05, illetve 6,46 százalékos benchmark alakult ki ezeken a lejáratokon - ez megegyezik a keddi referenciahozamokkal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.