Százmilliárd forintos aszály- és fagykár
A Magyar Agrárkamara felmérése szerint az idén tavasszal mintegy 250 ezer hektárnyi termőterületen összesen százmilliárd forint kárt okozott az aszály és a fagy - mondta Ebele Ferenc, a köztestület főtitkára.
Emellett javasolják azt is, hogy a termelők terheinek könnyítése érdekében a kárenyhítési alap díját két részletben, tavasszal és ősszel fizethessék a gazdálkodók, a Sikeres Magyarországért agrárfejlesztési hitelprogramot pedig úgy alakítsák át, hogy abból a kárt szenvedett gazdálkodók is kölcsönhöz juthassanak.
Az agrárkamara szeretné elérni azt is, hogy a termelők a jelenleginél könnyebben juthassanak öntözővízhez, számukra engedjék el, illetve mérsékeljék a vízhasználati díjat. Emellett javasolják azt is, hogy a mezőgazdasági vállalkozók a foglalkoztatás könnyítése érdekében kapjanak támogatást a foglalkoztatási terhek befizetésekor, illetve csökkentsék azokat számukra. Úgy vélik, a bankok 50 százalékkal mérsékelhetnék azon agrár-vállalkozói ügyfeleik hitelkamatait, akiknek a pénzintézet a közvetlen támogatásra alapozott hiteleket folyósít. Ezek a köztestület szerint ugyanis jó adósok.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.