A Playstation atyja otthagyja a Sonyt
Ken Kutaragi, a Sony számítógépes-szórakoztató divíziójának elnöke és igazgatója, a Playstation jatákkonzolok atyja lemondott posztjáról és elhagyja a céget.
PS3-mal játszó fiatalok. Ők élvezik © AP |
A tavaly novemberben megjelent Playstation 3 azonban a nagy várakozás ellenére sokkal szerényebb bevételeket produkált, amelyek messze elmaradtak a Sony üzleti terveitől. Sokak szerint Kutaragi a PS3 kudarca miatt mondott le posztjáról, bár döntését ő maga nem indokolta.
"Nagyon pozitívnak érzem a Sonynál töltött éveket, különös tekintettel a Playstation masinák kidolgozására. Izgalmas volt, hogy az egész világ videojátékos szórakoztató iparát ilyen mértékben befolyásolhattam és a legmodernebb technológiákon dolgozhattam együtt a világ legkreatívabb koponyáival. Ezt a hatalmas tapasztalatot mindenképpen felhasználom majd elkövetkezendő terveimhez" - mondta, de az új tervekről még nem lehet semmit sem tudni, bár Kutaragi állítólag továbbra is támogatja ötleteivel a Sony Corporationt, technológiai tanácsadóként.
Akadnak, akik Kutaragit nem kedvelték. Szakagucsi Hinorobu, a Final Fantasy atyja például az Electronic Gaming Monthly című amerikai játékmagazinnak nemrég adott, nyilatkozatában ezzel indokolta azt a döntését, hogy nem készít több játékot a PS3 játékkonzolra: "Utálom Ken Kutaragit." Igaz, amellett még azt is hozzátette, hogy a gép belső architektúrája is túl komplikált számára. A Final Fantasy játékok korábban több milliárdos bevételt hoztak a Sonynak, ám a híres játékfejlesztő már inkább a Sony PS3 nagy riválisára, a Microsoft Xbox 360-jára fejlesztett egy másik szerepjátékot.
Kutaragi vezetése alatt a Sony az utóbbi időben rengeteg, eredetileg csak a Playstation 3-ra megjelenő játékcím exkluzivitását is elveszítette: ilyen a Grand Theft Auto IV, a Devil May Cry 4, a Final Fantasy XIII is - amelyen már nem Szakagucsi dolgozik. Ezek a játékok a rivális Xbox 360-ra is meg fognak jelenni, emiatt pedig a Sony minden bizonnyal a jövőben is tetemes bevételtől esik el, hiszen ezek a játéksorozatok voltak korábban a Playstation 2 gép "zászlóshajói".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.