2007. április. 24. 14:25
MTI
Utolsó frissítés: 2010. május. 21. 15:33
Gazdaság
Elkészült a szentendrei árvízvédelmi gát
Elkészült Szentendre árvízvédelmi gátja, amely a város déli részét védi a megáradó Dunától - közölte Dietz Ferenc polgármester.
A gát háromkilométeres szakaszon a Dera patak környékén húzódik a Duna-parton, tetején pedig kerékpárutat alakítottak ki. A védmű jóvoltából ezentúl a legnagyobb árvizek sem tehetnek kárt a városnak ebben a részében. Eddig a nagy tavaszi és őszi árhullámok idején gyakran homokzsákokkal, százmillió forintos nagyságrendű ráfordítás árán védekeztek az árvíz ellen - mondta Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere.
A gát tetején kerékpározásra megépített aszfaltcsík része annak a dunakanyari kerékpárútnak, amelyet most alakítanak ki környékbeli települések összefogásával. Dietz Ferenc azt is elmondta, hogy a város most írt ki pályázatot Szentendre további kétkilométeres Duna-partján az árvízvédelmi gát megerősítésére, a számítások szerint több száz millió forintba kerül, a beruházáshoz a pénzek nagyobb részét EU-s forrásokból kívánják elnyerni.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
2006. június. 08. 10:00
Árvízvédelmi dilemmák
Itthon
MTI
2006. november. 10. 14:22
Helyreállítják az árvíz által megrongált gátakat
Itthon
MTI
2006. augusztus. 11. 15:04
14,7 milliárd forint jut 2006-ban árvízvédekezésre
Melléklet
2006. december. 20. 00:00