2007. április. 12. 18:08 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 12. 17:58 Gazdaság

Bajnai: hét bő esztendő előtt az építőipar

Az építőipar a nyolcezer milliárd forintos európai uniós támogatás több mint felét használhatja fel - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos Budapesten.

Közlekedési fejlesztésre 1800 milliárd forint költhető, ennek közel harmada vasútfejlesztésre fordítható. Új út 500 kilométer épül, további kétezer kilométert pedig felújítanak. Közoktatási intézményt 700-at, egészségügyit pedig 300-at újítanak fel. A környezetvédelmi beruházásokra 513 milliárd forintot lehet felhasználni.
 
Bajnai Gordon elmondta még, hogy az indítást követő második év végén le kell zárni a nyertes projekteket, mert különben elúszik az uniós támogatás. A folyamat felgyorsítására a pályázóknak csak akkor kell igazolásokat benyújtaniuk, ha nyertek, illetve csak egy kapcsolattartójuk lesz (ezt hívják egyablakos ügyintézésnek). Ez év szeptemberétől kilencven napnál régebbi támogatási kifizetés nem lehet.
 
Szerdahelyi György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője a lakossági energetikai pályázatokról is beszélt. Eddig 170 ezer panel lakás újult meg állami támogatással, a több mint 600 ezerből. Jelenleg a hagyományos technológiával 1994 előtt épített lakásokra lehet támogatásért pályázni. Az idén felosztható 2,6 milliárd forintból 15 ezer lakást lehet hőszigetelni, beleértve az ablakcserét is. Napkollektorra, hőszivattyúra, télikert építésére 3-4 ezer lakás kaphat támogatást.
 
Szaló Péter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) szakállamtitkára az építés szabályozásáról tartott előadást. Bejelentette, hogy a kormány múlt heti döntésével visszavonta egy tavalyi rendelet mellékletét, amely felsorolta azokat a kistérségi központokat, amelyek jegyzői elsőfokú építési hatóságként működhettek volna. Az önkormányzatok nyomására marad minden a régiben, tehát gyakorlatilag minden nagyobb önkormányzat maga dönthet a helyi építési ügyekben.
 
Beszámolt arról, hogy a körbetartozásra készített új törvényjavaslat még áprilisban a parlament elé kerülhet. (A korábbi javaslatot visszavonta a kormány.) A javaslat visszavonását, illetve a széles körű egyeztetéssel készült új törvényjavaslatot üdvözölte Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke is. Az új szabályok módosítják a csődtörvényt és a Ptk.-t is. Ez utóbbi megengedi, hogy a vállalkozó jelzálogot jegyeztessen be a felépített, de ki nem fizetett objektumra.
 
Brenner János, a német szövetségi építésügyi minisztérium építési igazgatója a minőséget a tájékoztatással is összefüggésbe hozta. A német minisztérium alapítványa gyűjti az információkat, majd feldolgozva közzéteszi a honlapján az építőanyagok és építési felszerelések minőségéről nyert információkat.
 

 

zöldhasú
Hirdetés