2007. január. 02. 18:16
MTI
Utolsó frissítés: 2007. január. 02. 18:03
Gazdaság
BÉT: történelmi csúcson az OTP
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX kedden 24 809,58 ponton zárt, ez a múlt hét pénteki záráshoz képest 34,74 pontos és 0,14 százalékos gyengülés. A BÉT forgalma kedden 31,8 milliárd forint volt.
A vezető részvények közül az OTP 0,57 százalékkal, a Magyar Telekom 0,19 százalékkal erősödött, a Mol 0,56 százalékkal gyengült, a Richter gyengülése pedig 1,67 százalék volt. A legnagyobb forgalmat, 17,3 milliárd forintot az OTP érte el. A Magyar Telekom-papírokkal 7,5 milliárd forint értékben kereskedtek. A Richter forgalma több mint 3 milliárd forint volt, és megközelítette a 3 milliárd forintot a Mol forgalma is.
A Mol kedden 120 forinttal 21 480 forintra gyengült. A Magyar Telekom 2 forinttal 1060 forintra erősödött. Az OTP 50 forinttal 8800 forintra erősödött. A Richter 725 forinttal 42 715 forintra gyengült.
A BUMIX index kedden 2 532,52 ponton zárt, ez a pénteki záráshoz képest 0,29 pontos, 0,01 százalékos gyengülés. Több kis részvény is jól szerepelt kedden, így például a Danubius 1,44 százalékkal, az Egis 1,77 százalékkal javított értékén.
Farkas Róbert, a Raiffeisen Bank Rt. részvénykereskedési igazgatója elmondta, hogy az év első kereskedési napjához képest a mintegy 32 milliárd forintos forgalom erősnek mondható. A nap egyik érdekessége volt, hogy a Magyar Telekom a szokásos 1-1,5 milliárdos forgalom helyett 7,5 milliárd forintos forgalmat ért el. Ennek egyik oka, hogy a kedden vásárolt részvényekre még osztalékot lehetett elérni, ez ösztönözte az átcsoportosításokat. Az árfolyam kis mértékben, 0,19 százalékkal erősödött.
A másik érdekesség, hogy az OTP a csütörtöki 3, a pénteki 1,51 százalék után még mindig erősödött 0,57 százalékkal, de ez már egy csökkenő trendet rajzol ki, lehetséges, hogy a papír árfolyama gyengülni fog. A papír nap közben 8 911 forintot is elért, ez minden idők legmagasabb OTP-árfolyama, de aztán jöttek az eladók, profitrealizálás történt, az árfolyam látványosan lement 8 800 forintra.
Az OTP forgalma viszont kedden is kiemelkedő, több mint 17 milliárd forint volt. A papír egy hónap alatt 10-15 százalékos árfolyam-emelkedést ért el - jegyezte meg a bank részvénykereskedési igazgatója.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2006. december. 19. 17:58
BÉT: negatív korrekció, a nap vesztese a Mol
Gazdaság
MTI
2006. december. 29. 16:00
BÉT: hogyan zárta a 2006-os évet a BUX?
Gazdaság
MTI
2006. december. 14. 17:21
A Richter a nap nyertese, pozitív korrekció a BÉT-en
Gazdaság
MTI
2006. december. 07. 17:41
BÉT: pozitív hangulat a piacon, erősödtek a vezető papírok
Gazdaság
MTI
2006. december. 05. 18:06