2006. szeptember. 06. 17:42
MTI
Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 06. 17:29
Gazdaság
Gyengülés a tőzsdén, a Mol a nap vesztese
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,94 pontos eséssel, 22737,41 ponton zárt szerdán, 1,12 százalékkal gyengébben, mint kedden.
A részvénypiacon ismét alacsony volt a forgalom, alig 15 milliárd forintnyi üzletet kötöttek szerdán. A kezdeti lendület délutánra elfogyott, s a világ fontosabb tőzsdéivel együtt a budapesti is lejtmenetbe fordult. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek, a leggyengébben teljesítő papír a Mol volt.
Blahó Levente, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője a nap kereskedéséből kiemelte, hogy tovább tart a Richter és az Egis gyógyszerpapírok negatív korrekciója. A szakember felhívta a figyelmet az OTP szép teljesítményére. A banki papír a nap folyamán túljutott a 6650 forintos szinten is, a zárás környékén azonban már nem tudta megtartani nyereségét, és enyhe mínuszba fordult.
Donáth Gergely, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Rt üzletkötője szerint a Molra délelőtt egyáltalán nem voltak vételi ajánlatok, így a veszteség gyorsan jutott el a csaknem három százalékig. A szakember a kisebb papírok közül kiemelte a napok óta jól teljesítő két Graphisoft részvényt, ezek várhatóan csütörtökön is drágulni fognak.
Az OTP részvények ára 11 forinttal, 0,17 százalékkal 6550 forintra gyengült, a bankpapírral 7 milliárd forintért kereskedtek. A Richter árfolyama 600 forinttal, 1,22 százalékkal 48700 forintra mérséklődött, forgalma 0,7 milliárd forint volt. Esett a másik gyógyszeripari papír, az Egis is: 31.600 forintos záróára 350 forinttal, 1,10 százalékkal volt alacsonyabb a keddi árfolyamnál.
A Magyar Telekom 900 forintos záróára azonos volt a keddivel, a távközlési papír forgalma meghaladta az egy milliárd forintot. A Mol árfolyama 620 forinttal, 2,77 százalékkal 21800 forintra gyengült, forgalma 4 milliárd forint volt.
A kis és közepes részvények árfolyammozgását tükröző index, a BUMIX értéke 0,29 százalékkal, 6,84 ponttal 2327,23 pontra gyengült. A Graphisoft SE részvény 56 forinttal, 3,88 százalékkal 1501 forintra, a Graphisoft Park értékpapírja 18 forinttal, 2,04 százalékkal 902 forintra erősödött.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2006. szeptember. 04. 08:11
Jól nyithatnak az európai tőzsdék
Gazdaság
MTI
2006. szeptember. 01. 15:44