2006. július. 27. 11:49 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 27. 11:51 Gazdaság

Meredek gázáremelés Nagy-Britanniában

Meredeken emeli lakossági áram- és gázárait a legnagyobb brit szolgáltató, a nagybani beszerzési árak folyamatos emelkedésére és a cég ebből eredő rekord veszteségeire hivatkozva.

A Centrica – a British Gas anyavállalata – bejelentette, hogy szeptembertől 12,4 százalékkal emelkedik az általa szolgáltatott lakossági földgáz ára; a cég 9,4 százalékkal emeli kiskereskedelmi áramárait is.

A vállalat közölte, hogy az elmúlt két üzleti félévében összesen csaknem 220 millió fontot (90 milliárd forint) - ebből az idei első félévben 143 millió fontot - vesztett a lakossági földgázpiacon a nagykereskedelmi árak meredek emelkedése miatt.

Az idei első félévi veszteség a legnagyobb, amelyet a Centrica időarányosan eddig elszenvedett, annak ellenére, hogy cégnek ez lesz a második hasonló mértékű lakossági áremelése az elmúlt 12 hónapban.

Nem hivatalos számítások szerint a British Gas hálózatába bekapcsolt 17 millió brit háztartás átlagos éves gázköltsége a jelenlegi 620 fontról (250 ezer forint) 700 fontra (280 ezer forint) emelkedik.

Nagy-Britanniában teljesen liberalizált a lakossági energiapiac, amelyen számos cég jelen van, de az utóbbi hónapokban mindegyikük alaposan emelte árait. Az EDF Energy például éppen a hét elején jelentette be, hogy már a jövő héttől 19 százalékkal drágítja az általa szolgáltatott lakossági földgázt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.