2005. június. 24. 09:25 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 24. 10:00 Gazdaság

Foglalkoztatotti létszámbővítés

A foglalkoztatottak száma 25-30 ezerrel több mint a kormányváltás előtt, s a kormányzati időszak végére a növekedés megközelítheti a százezret - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.

A kormány azt ígérte, hogy százezerrel dolgoznak majd többen a kormányzati időszak végére mint négy évvel azelőtt, s ez a miniszter szerint megközelíthető. Csizmár hozzátette, mindent megtesznek ennek eléréséért.

A politikus hangsúlyozta, nem felel meg a szakmaiság követelményeinek ha valaki csak a munkanélküliségi adatok alakulására hivatkozik, s nem szól a foglalkoztatottak és az inaktívak számának változásáról, mert ezen adatok alakulása legalább annyira fontos a munkaerőpiacon.

Ma több a munkanélküli mint egy éve, mert többen tartják lehetségesnek az elhelyezkedést ha az inaktív státus helyett a munkanélküliek közé sorolja őket a statisztika.

Azoknak, akik készek tevékenyen munkát keresni, legálisan munkát vállalni, segíteni lehet ebben. A miniszter tájékoztatása szerint összehangoltan indítják majd a közmunka, a közhasznú munka, a közcélú munka programjait, az önkormányzati feladatokhoz igazodva. Ez a kombinált közfoglalkoztatás 25 ezer munkanélkülinek adhat majd keresetet.

Jelentős eredményeket hozhat a miniszter szerint a fiataloknak indítandó Start program is, amely számottevően csökkenti a pályakezdőket foglalkoztató munkaadók közterheit.

zöldhasú
Hirdetés