2005. május. 19. 11:43 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 19. 11:45 Gazdaság

Londoni befektetők nem hisznek a PM-nek

A pénzügyminisztérium államháztartási előrejelzését megkérdőjelező elemzéseket adtak ki csütörtökön vezető londoni befektetési házak. Egyes vélemények szerint a magyarországi költségvetési folyamatok a magyar szuverén adóskockázati besorolás visszaminősítésének veszélyével járnak.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemző részlege által befektetőknek kiadott napi feltörekvő piaci helyzetjelentésben csütörtökön az állt: jóllehet júliusban és decemberben valóban alacsony szokott lenni a havi költségvetési hiány, "nem hisszük, hogy hiteles lenne" az az előrejelzés, amely szerint e két hónapra 40-50 milliárd, illetve 150 milliárd forintos többlet várható, "hacsak jelentős kiadási tételeket nem tolnak át megint a következő évre".

A cég a pénzügyminisztérium szeptemberre szóló előrejelzésével szemben már augusztusra jósolja a teljes évi hiánycél elérését, és saját, 5,4 százalékos GDP-arányos (ESA-alapon számolva 4,3 százalékos) éves hiány-előrejelzéséhez képest is "felfelé mutató kockázatokat" lát.

A cég csütörtöki előrejelzése szerint a legnagyobb kiesés várhatóan az áfa-bevételekben lesz; ez a tétel az éves cél 25 százalékát érte el április végéig a tavalyi azonos időszak 34 százalékos teljesítésével szemben - áll az elemzésben.

A Magyarországon is aktív Allianz pénzügyi csoport londoni befektetési részlege, a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) csütörtöki feltörekvő piaci körképe szerint a bank a minisztériumi előrejelzés után megerősíti azt a véleményét, hogy az éves államháztartási hiány a 4,7 százalékos célnál nagyobb lesz.

A DrKW elemzői szerint az éves deficitterv 84 százaléka teljesülni fog május végére. Az elemzés szerint ha a hatóságok nem hoznak a következő hónapokban "jelentős" kiigazítási döntéseket, komoly marad a magyar adósi besorolások visszaminősítésének és/vagy a forint meredek árfolyam-korrekciójának kockázata.

A három nagy nemzetközi hitelminősítő közül a Fitch Ratings és a Standard and Poor's elsőrendű befektetői "A mínusz" szinten sorolja a hosszú lejáratú szuverén magyar devizaadósságot, a Moody's Investors Service ennél két fokozattal magasabb, "A1"-es besorolást tart érvényben. A Fitch azonban tavaly nyár óta leminősítést valószínűsítő negatív kilátással tartja nyilván a magyar külső adósosztályzatot a magas ikerdeficit miatt, és a forintadósságot néhány hete már rontotta is.

Ha a Fitch Ratings a devizaadósságot is leminősíti, az visszakerülne a már csak megszorításokkal befektetőinek tartott, az elsőrendű és a spekulatív tartomány közötti, köztes "BBB" sávba.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.