A magyar adórendszerben nem szabályozott adókonszolidáció (fiskális unió) a "veszteséghasznosítás" fontos eszköze. Ennek alapján ugyanis egy vállalatcsoport konszolidációba bevont csoporttagjainak eredménye egymással szemben elszámolható, és az így megállapított egyenleg lesz az adóalap. Magyarul, ha például egy vállalatcsoport  egyik leányvállalata  veszteséges, a többi viszont nyereséges, akkor a csoporttag vesztesége csökkenti a teljes csoport adóalapját és ezáltal kevesebb társasági adót kell fizetnie. A rendszer célja, hogy a vállalkozó azonos feltételekkel végezhesse tevékenységét egy vagy akár több társaságon keresztül.

Az adókonszolidáció különböző formáit a világ sok országában – köztük számos EU tagállamban – alkalmazzák. Az adókonszolidációba akkor lehet bevonni  egy-egy csoporttagot, ha abban az anyavállalat közvetlen vagy közvetett tulajdoni hányada elér egy bizonyos százalékot (ami például Nagy-Britanniában 75%, az Egyesült Államokban 80%, Franciaországban 95%). További kritérium,  hogy a csoport a konszolidációt több adóévre (jellemzően legalább 5 évre)  válassza. Nincs tehát lehetőség arra, hogy évenként bekapcsolódjanak a rendszerbe illetve kilépjenek onnan. 

Kérdés azonban, hogy vajon csak a belföldi csoporttagok vonhatóak-e be a konszolidációba  vagy pedig a belföldiek és külföldiek is. (A belföldi – külföldi megkülönböztetésnek itt az anyavállalat illetőségének szemszögéből van jelentősége). Ez a megkülönböztetés okozza az adókonszolidációra irányuló fokozott figyelmet.

A brit Marks & Spencer kiskereskedelmi cég az Európai Bíróság által jelenleg tárgyalt ügyben pontosan azt sérelmezi,   hogy a brit adójogszabályok szerint csak a belföldi leányvállalatok vonhatók be a konszolidációba, és nem teszik lehetővé külföldi (EU-n belüli – holland, francia és német) leányvállalatok bevonását is. Ez sérti az EU alapdokumentumának, a Római szerződésnek azokat a paragrafusait, amelyek biztosítják a letelepedési szabadságot és tiltják a természetes és nem természetes személyek közötti hátrányos megkülönböztetést (a 43. és a 48. paragrafus).

Az ügy kiemelt fontosságát mutatja, hogy Nagy-Britannia oldalán – érveit elfogadva és támogatva – további hét EU tagállam avatkozott be a bíróság előtt folyó eljárásba. Mivel a Marks & Spencernek jó esélye van arra, hogy számára kedvező döntés szülessen, több érintett tagállamban máris az ügy következményeit – tehát a kieső adóbevételek nagyságrendjét – próbálják számszerűsíteni. A megkérdezett pénzügyi vezetők évente többmilliárd eurós bevételkieséstől tartanak. Német pénzügyminisztériumi szakértők szerint Németországban akár  50 milliárd eurót is elérhet az évente kieső adóbevétel. 

Mindeközben számos – elsősorban brit – nagyvállalat (sajtóinformációk szerint többek között a British Telecom és a Vodafone) is árgus szemekkel figyeli az ügy fejleményeit, mert a Marks & Spencer győzelme számukra is százmillió fontokban mérhető adómegtakarítást jelenthet. 

Az eset közvetlenül érinti azt a nyolc EU-tagállamot, melyek az adókonszolidáció rendszerében megkülönböztetést tesznek a belföldi és külföldi leányvállalatok között (pl. Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Írország), de várhatóan hatással lesz minden – az adókonszolidációt jelenleg nem megengedő – tagállamra, így többek között Magyarországra is.

Ennek oka, hogy a Magyarországon tevékenykedő vállalatok jelentős részének anyavállalata valamelyik EU-tagállamban van, s ezért az anyavállalat számára fontos, hogy a magyar leány esetleges nyereségével vagy veszteségeivel szembeállíthatja-e saját maga, vagy más államokban lévő vállalatainak nyereségeit vagy veszteségeit.

Bár Magyarországon jelenleg nincs lehetőség adókonszolidációra, az adórendszer tervezett reformjába illeszkedhet annak végiggondolása is, hogy annak bevezetése vajon nem szolgálná-e Magyarország nemzetközi versenyképességét. A Pénzügyminisztériumhoz eljutottak az adókonszolidáció ötletét támogató javaslatok, és várható, hogy a frissen létrejött adóreform-bizottság ezt a kérdéskört is vizsgálni fogja a közeljövőben. Bár több európai országban komoly adóbevétel-kiesést jeleznek előre, költségvetési szempontból egy adókonszolidációs rendszer működtetésének előnyei összességében  valószínűleg felülmúlják az esetleges hátrányokat. 

Az Európai Unió adó-harmonizálási rendszeréből következik, hogy egyetlen tagállam sem kényszeríthető adónemek vagy adót érintő intézmények (így az adókonszolidáció) bevezetésére, hanem mindössze a meglévő szabályozás közelítésére. Ennek ellenére a magyar törvényalkotó nem vonhatja ki magát az EU más tagállamaiban zajló folyamatok alól, legyenek azok akár tételes jogi, akár esetjogi indíttatásúak (mint a Marks & Spencer ügy).

Amennyiben a bíróság jogellenesnek ítéli a fenti diszkriminációt, az adókonszolidációt nem alkalmazó tagállamok (így Magyarország is) versenyhátrányba kerülhetnek. A versenyhátrány akkor jelentkezik, amikor a vállalatcsoport holdingtársasága számára székhelyet keres. Ilyen esetekben a holdingot várhatóan olyan tagállamokba telepítik majd, melyek az adókonszolidációt lehetővé teszik. Ez nemcsak további holdingok Magyarországra vonzását nehezítené, de az is elképzelhető, hogy néhány, már itt lévő holdingközpont is más, az adókonszolidációt engedő tagállamba költözne át. 
 
Ha Magyarország az adókonszolidáció bevezetése mellett döntene, az mindenképpen megkönnyítené bekapcsolódásunkat az egységes EU piacon belüli tőkeáramlásba, valamint kedvezőbb pozícióba juttatná az országot  az EU-n belüli adóversenyben. 

Ugyanakkor kétségtelen, az adókonszolidáció bevezetése, -  amellett hogy a magyar adórendszer átalakítását igényli - számos megoldandó kérdést vet fel, például, hogyan, milyen számviteli szabályok alapján kell számolni a konszolidálandó külföldi társaság eredményét, illetve,  hogy nyereséges vállalkozások esetén  az adót miképpen  kell számítani és hol kell megfizetni.