A magyar szabályok szerint 2004. január elsejétől tilos levonni az áfát az állami támogatásokból megvalósított beruházások után. A szabály rövid élete során már több módosítást is megélt, folyamatosan bővült azon támogatások köre, amelyekre nem kell a levonási tilalmat érvényesíteni. Azonban a lényeg nem változott, alapvetően az állami támogatásokból megvalósított beruházások után nem vonható le az arányos áfa összege.

Ez a szabály gyakorlatilag azt jelenti, hogy pl. egy gépsor beszerzésekor a kapott támogatás bruttó összegű. Nézzünk egy példát. Egy vállalkozás 100 millió forintos tárgyi eszközfejlesztésre 30 százalékos állami támogatást kap, azaz 30 millió forintot. Megveszi a 100 millió forint nettó (áfa nélküli) értékű gépet, amit 25 százalékos áfa terhel. Az áfa 30 százalékát, azaz 7,5 millió forintot nem tud visszaigényelni, mert annyi jut arányosan a közpénzből támogatott részre. Ezen felül még az általános ügyviteli költségeinek áfáját (pl.: irodabérlet, levonható telefon áfája) is arányosítania kell, és csak olyan arányban tudja levonni annak forgalmi adóját, amilyen arányban a teljes, állami támogatást is tartalmazó bevételéből az áfa-köteles bevétele képvisel.

Nyilván ez az arányszám sok mindentől függ, de az egyszerűség kedvéért a le nem vonható áfa esetünkben legyen félmillió forint. A kapott állami támogatás tehát a gyakorlatban nem 30 millió forint, hanem csak 22 millió, mert költségként kell elszámolni a le nem vonható áfát, ami állami támogatás híján nem lenne. Megjegyezzük, hogy az állami támogatás társasági adóalapot is képez, - lehetne nettó módon is számítani -, ami újabb 4,8 millió forintot jelent megfizetett adóként, így tovább csökkentve a támogatás nettó értékét 17,5 forintra, ami az eredeti jóváhagyott összegnek már csak az 58 százaléka. A fennmaradó 42 százalékot visszaveszi az állam.

További komplikációt okoz, hogy számvitelileg a támogatást el kell határolni, és az értékcsökkenéssel arányosan kell bevételként kimutatni több éven keresztül, áfa-szempontból viszont a kialakuló gyakorlata alapján a támogatást folyósításkor kell teljes összegben bevételként figyelembe venni.

Érdemes egy másik tipikus példát is megnézni röviden. Egy vállalkozás munkahelyteremtésre kap állami támogatást. Ekkor nem konkrét eszközöket finanszíroz a támogatásból, hanem bérköltséget és annak járulékait, így csak az általános ügyviteli költségeire jutó áfa arányosításával kell bajlódnia. De a szabályok nem egyszerűek. Az állami támogatást úgy kell kezelni, mintha az adómentes tevékenység eredményeként keletkező bevétel lenne (pl. ingatlan-bérbeadás). A fentebb egyszerűen arányosításnak nevezett eljárás a törvény szerint csak a második megoldás, azt mindig megelőzi az allokáció, aminek az a lényege, hogy minden egyes áfával terhelt vásárlásról el kell dönteni, hogy adóköteles, vagy adómentes tevékenységhez használják. Ha mindkettőhöz egyaránt használom (pl. iroda), akkor a tényleges használatot leginkább tükröző természetes mértékegység (pl. négyzetméter) szerint kell megállapítani, hogy mennyi a le nem vonható áfa.

De itt máris jelentkezik egy elvi probléma. Az nem tevékenység, hogy állami támogatást kapok, következésképpen az inputjaimat sem tudom megfelelően allokálni. Kérdés, mondhatom-e azt, hogy az állami támogatás bevétel „megszerzése” érdekében részben használtam egy íróasztalt, egy telefont és egy számítógépet, amin megírtam a kérelmet, hiszen úgy kell tennem, mintha a tevékenységem eredménye lenne az állami támogatásként jelentkező bevétel.

A fenti esetekből is jól látható, hogy az állami támogatásokhoz kapcsolódó levonási tilalom egy sor elméleti és gyakorlati kérdést vet fel, amire ma még nem tudjuk a pontos választ, azokat a gyakorlatnak kell kialakítania, addig is kockázatot hordozva az állami támogatásban részesülő vállalkozások számára.

Érdemes azonban figyelemmel lenni más tagországok gyakorlatára. Az állami támogatásokkal kapcsolatban a régi tizenötök közül egyedül csak Spanyolország alkalmazott a magyarhoz hasonló szabályt, máshol alapvetően nincs levonási tilalom. Érdekesség, hogy a magyar áfa-rendszer több spanyol jegyet is magán visel, elég a beszerzési összesítő jelentésre gondolni, hiszen az sem tipikus.

Az Európai Bizottság 2003-ban marasztaló eljárást kezdeményezett Spanyolország ellen az Európai Bíróságon azért, mert az állami támogatásokból megvalósított beszerzések után nem engedi meg az áfa levonását. Az ügy jelenleg folyik, de tanulságos figyelembe venni, hogy maga a bizottság kezdeményezte az eljárást, aki az irányelvet szövegezte.

A bizottsági érvelés tényként leszögezi, hogy a tagállamoknak az irányelv szerint joguk van támogatások vonatkozásában levonási tilalmat bevezetni. Azonban azt nem tehetik meg olyan vállalkozások vonatkozásában, akik kizárólag adóköteles tevékenységet folytatnak. Véleményét azzal támasztja alá a bizottság, hogy az arányosítási szabály csak vegyes tevékenység esetén értelmezhető. A vegyes tevékenységet végzőkre vonatkozó szabályozáson belül van egy további lehetősége a tagállamoknak a szigorításra az állami támogatásokat illetően, de az nem tekinthető általános, mindenkire vonatkozó szabálynak, és nem terjeszthető ki a kizárólag adóköteles tevékenységet végezőkre, akikre a szabály így alapvetően nem vonatkozik.

Továbbá kiemeli a bizottság, hogy a szabály kettős adóztatást eredményez, mert a támogatás összegéből megvásárolt termékek és szolgáltatások után az eladó áfát számít fel, így tulajdonképpen a támogatás áfa-köteles (ld. első példában is a nettó, áfa nélküli beszerzési árra vonatkozik a támogatás), és ha a támogatás összegét az arányosításba is be kell vonni, akkor kettős adóztatás valósul meg.

Folytatva a gondolatot kifejtik, hogy vegyes tevékenység esetén is csak az arányosításnak lehet létjogosultsága, a konkrét eszközbeszerzésre vonatkozó levonási tilalomnak nem. A bizottság leszögezi, hogy a spanyol szabály - és így
értelemszerűen a magyar is – sérti az áfa levonhatóságának alapvető jogát.

Íme tehát egy újabb EU-s eset, ami arra világít rá, hogy a mi szabályunk sem tűnik EU-konformnak. Érdemes figyelemmel kísérni a spanyol ügy fejleményeit, de az a tény, hogy a marasztaló eljárást a bizottság kezdeményezte Spanyolország ellen nem hagy sok kétséget az ügy kimenetele felől.

Addig is a magyar vállalkozóknak döntési lehetőségük van, hogy vagy visszaigénylik az adót a jelenlegi szabály figyelmen kívül hagyásával, és hosszú jogvitára készülnek az adóhatósággal; vagy pedig biztonsági stratégiát követve majd a döntés meghozatalakor kérik vissza utólag az adót, feltéve persze, hogy erre akkor még módjuk lesz, mert az önellenőrzendő időszak még nem évül el, illetve nem minősül vizsgálattal lezárt időszaknak, amire vonatkozóan nem adható be önellenőrzés.