Többet kell adózniuk a pénzintézeteknek
Érvényben marad a jelenlegi 16 százalékos kulcs, de a pénzügyi vállalkozások, bankok, lízing és brókercégek 24 százalékkal adóznak jövőre. A hírre zuhanni kezdett a bankpapírok árfolyama.
A hírre zuhanni kezdett a bankpapírok árfolyama. Az OTP azonnal 230 forintot zuhant, az FHB szintén esik, eddig 3,2 százalékot veszített értékéből, a forgalom viszont nőtt. A 8 százalékkal magasabb adó ugyanis várhatóan 10 százalékos profitcsökkenést jelent jövőre.
"Diszkriminatívnak tartjuk a pénzügyi intézmények társasági adójának 24 százalékra emelését, ami sérti a versenysemlegesség elvét és a pénzügyi befektetők érdekeit" - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. Draskovics szerdán bejelentette: a pénzügyi vállalkozások nyereségadója jövőre 24 százalékra emelkedik, míg a többi vállalkozásé 16 százalék marad.
Erdei szerint a tervezett intézkedés negatív hatása máris érződik, a pénzintézeti részvények árfolyama jelentősen csökkent. Az adó emelése hátrányos helyzetbe hozza a magyar hitelintézeteket a regionális versenyben is - hangsúlyozta.
A bankszövetség elnöke hangsúlyozta: az indirekt kamatadó bevezetését sokkal jobb és igazságosabb megoldásnak tartanák, s megfontolásra javasolják. Ez valamennyi betéti megtakarítási formára egyformán kiterjedne és szektorsemleges megoldás lenne. A kamatadó bevezetése csak elodázódik, az EU-előírások miatt előbb-utóbb sort kell keríteni rá - tette hozzá. Úgy vélekedett: a nyereségadó emelése önmagában 8-10 százalékkal mérsékli a bankok nyereségességét, és leértékeli a pénzintézeti befektetéseket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.