2004. április. 07. 19:32
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Vészharangot kongat az EU a költségvetési hiány miatt
Az Európai Bizottság továbbra is a tagországok növekvő költségvetési deficitjei miatti veszélyekre hívja fel a figyelmet, de senki se figyel rá – írja az AFP hírügynökség.
Pedro Solbes, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa, akinek az a hálátlan szerep jutott, hogy Nagy-Britanniát és Hollandiát szoros megfigyelés alá helyezze, amikor azok a kritikus mértékig hagyták növekedni költségvetési hiányukat, most Olaszországot és Görögországot volt kénytelen figyelmeztetni. Solbesnek ki kellett védenie azokat a vádakat is, hogy Olaszország figyelmeztetésével az unióban nem túlzottan kedvelt olasz miniszterelnöknek, Silvio Berlusconinak akar keresztbe tenni. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke ugyanis, miután jelenlegi tisztségéről leköszön, visszatér Olaszországba, hogy Berlusconi ellenzékének az élére álljon.
Az unióban eközben élénkül a vita a Stabilitási és Növekedési Paktum reformjáról, amely mindössze 3 százalék GDP arányos költségvetési deficitet engedélyez a tagországoknak, és komoly pénzbüntetéseket helyez kilátásba azoknak, akik ezt nem tartják be. Franciaország és Németország korábban büntetés nélkül megúszta a szabályok felrúgását.
Az uniós országok költségvetési helyzete az elmúlt években folyamatosan romlott az 1990-es évek végének dotkom eufóriája óta.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.