Fidesz: felborult a gyógyszerpiac az ármegállapodás után
A Medgyessy-kormány kaotikus, csupán szlogenekben létező egészségügy-politikájának következtében mára teljes mértékben felborult a gyógyszerpiac - közölte a Fidesz-frakció egészségügyi kabinetje.
"Jellemző a szocialisták cinizmusára, hogy miközben Medgyessy Péter ígéretet tett Orbán Viktornak, hogy megfontolják a Fidesz javaslatait, addig Gál J. Zoltán és Kökény Mihály a mai napon érdemi hozzászólás nélkül vetették el a gyógyszerek áfájának kormányzati átvállalására tett fideszes indítványt" - tartalmazza a közlemény.
A Fidesz frakciója reméli, a szocialista kormány és Medgyessy Péter előbb-utóbb belátják, hogy az összefogásról nem elég csak beszélni, azért tenni is kell, s ennek megfelelően mégis megfontolják a Fidesz javaslatát, amely valóban könnyítene a beteg, rászorult embereken - zárul a közlemény.
Ha a Fidesz meggondolja magát, az MSZP örömmel várja képviselőjüket akár két szórólapozás közben is a tárgyalóasztalnál – közölte a szocialista képviselőcsoport sajtóirodája.
"A szocialista frakció sajnálatosnak tartja, hogy a Fidesz energiáit annyira leköti a szórólapozás és kampány, hogy a párbeszédre, tárgyalásra már nem is futja az idejükből" - olvasható az MSZP közleményében. A négypárti tárgyalások felrúgása miatt azonban kár azzal takarózniuk a fideszes politikusoknak, hogy a magyar demokrácia kérdései, köztük az emberek kilencven százaléka által támogatott parlamenti létszámcsökkentés álproblémák, közölték.
Az MSZP szerint nehezen magyarázható, hogy miért válnak ezek a kérdések június 14-től álproblémákból valóságossá, hiszen saját korábbi nyilatkozatuk szerint akkor már újra hajlandóak tárgyalni róluk. A szocialista képviselőcsoport szerint a valóság az, hogy a Fidesz saját radikális polgári köreinek a foglya. Nem mer lemondani a konfliktuskereső szélsőjobboldal szavazatairól, ezért fél minden egyeztetésről és normális párbeszédtől. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.