2004. január. 21. 09:38 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Magas kamat a bizonytalanságok ellen

A jelenlegi 12,5 százalékos jegybanki alapkamatra szükség van az infláció fékentartása végett, itt tartja a külföldi befektetőket, ellensúlyozza a gazdaságban meglévő bizonytalanságot, a összhangban van a gazdaság jelenlegi helyzetével - jelentette ki kedden Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

A jegybank elnöke a HírTV -nek adott intejúban kedden este elmondta: a bizonytalanságnak a költségvetés hiányának csökkentésével, a lakossági megtakarítások növelésével lehet véget vetni. Járai szerint a 150 milliárd forintos bejelentett kiadáscsökkentés után is marad feszültség az idei költségvetésben, nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy a hiány a GDP 4,6 százalékára mérséklődjön. Hozzátette azt is, hogy a tavalyi államháztartási hiány valójában több, mint 5,6 százalék, mivel az önkormányzatok gazdálkodása is deficittel zár majd, ami további 0,3-0,4 százalékos hiányt jelent.



Az MNB idei év végi 5,9 százalékos inflációs prognózisának megállapítása óta számos, az inflációt erősítő intézkedés történt és a forint is gyengébb a vártnál, amit az MNB a magas kamattal igyekezett ellensúlyozni és "remélem, hogy a 2005 végi 4 százalékos inflációs cél megvalósul" - mondta a jegybank elnöke.



Járai Zsigmond szerint Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszterrel nem rossz a személyes kapcsolata, és a jegybank és a Pénzügyminisztérium vezetése között is korrekt lesz a kapcsolat, miként volt Varga Mihállyal és László Csabával is. "Az a dolgunk, hogy az ország érdekében együttműködjünk" - hangsúlyozta az MNB elnöke.



Járai beszélt a magyar médiában és az angol Financial Timesban személyét ért bírálatokról illetve támadásról. "A személyem és a jegybank elleni támadások elbizonytalanítják a befektetőket a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban. Egy bizonytalanabb helyzetben Járai szerint a jegybanknak egyetlen lehetősége: magasabb kamatot tartani. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Németh András 2024. december. 20. 10:52

Így válik Magyarország bűncselekményekkel vádolt politikusok menedékévé

Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski egykori lengyel miniszterhelyettes, akit hazájában 11 bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntést azzal magyarázta, Lengyelországban „jogállamisági válsághelyzet” alakult ki. 2018-ban hasonló indokkal kapott menedéket Magyarországon Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök is, akinek Orbán Viktor állítólag személyesen ígért védelmet.